Például a május. Diákkoromban nem szerettem a májust, mert egyszeriben sok munka lett a kertben és ebben a hónapban két kötelező felvonuláson is részt kellett vennünk. Nem igazán értettem miért. Illetve azt nem értettem, hogy miért kell felvonulni, méghozzá kötelezően, azaz az adott napon minden évben ugyanazt csinálni. Integetni egy tribün előtt olyan embereknek, akiket nem is ismertem. Nagyapám volt az, aki felvilágosított, hogy a felvonulásokkal a háború végét ünnepeltük. Tette ezt a tőle megszokott türelmes módon. Mesélt a második világháborúról, arról, mi mindent élt át, a szörnyűségekről, amiken keresztül mentek. Többet nem mentem felvonulásra.

A forradalom után az ünnepségek május kilencről nyolcadikára tették át. A politikai képviselet bár rendszeresen, de már nem olyan nagyszabásúan emlékezett meg a múltról. Már nem úgy, mint régen, mindenki mindig együtt. Az idei megemlékezéseket is a média csípős megjegyzései kísérték. Idén a hírek arról szóltak, hogy melyik politikus  koszorúzott vasárnap, vagy hétfőn. Még jó, hogy nem él itt nagyobb létszámban japán kisebbség, mert számukra egy egészen más napon ért véget ez a tragikus esemény.

Két dolog nem változott meg a „májusokon“. Az első az anyák napja, amiről 1989 előtt és után is mindenki megemlékezik. Változatlanul. Szeretettel és lényegre törően, és szintén két napon. Mert például a vegyes családokban a magyar fél május első vasárnapján ünnepli, a szlovák fél pedig május második vasárnapján. Vagy az is előfordul, hogy mindkét napon.. De a lényeget ünneplik: az anyai szeretetet.

Sajnos egyesek számára a dátum fontosabb lett a tartalomnál. A dátum most azt határozza meg, ki a „jó“, ki a „rossz“. És így elveszik a lényeg: visszaemlékezni arra, milyen szörnyűségeket hagyott maga után ez a háború. Hogy emberek milliói haltak meg a beteges fajgyűlölet miatt, ami nem a II. világháborúval jött Európába, hanem már jóval korábban az, „egész szimpatikus“, bajuszt. A beteges őrületbe csak később csapott át. De akkor már nem lehetett megállítani, már túl késő volt. Most, 2016-ban erre kéne emlékeztetnünk az embereket Szlovákiában. Én ezt megtettem, teszem és mindig meg fogom tenni. És nem csak ezen a napon.