A britek szuverén döntést hoztak a népszavazásukon, amelyet – amint az nem sokkal utána kiderült – féligazságok és hazugságok alapoztak meg

Bevezetőül azzal kezdeném, hogy őszintén sajnáljuk ezt az eredményt. Az Unió működésének utolsó húsz éve során ez az  első olyan döntés, amely nem a tagállamok számának gyarapodását, hanem csökkentését jelenti, tehát épp az ellenkezője annak, aminek ezidáig tanúi voltunk. A populista és szélsőséges vezetők másnap reggeli ünneplése Európa-szerte egy szomorú jele annak, hogy hasonló népszavazásokra Hollandiában, Franciaországban, és más országokban, de akár még Szlovákiában is sor kerülhet. Ha figyelmesebben megnézzük a populista és szélsőséges pártok vezetőit, nyilvánvalóvá válik, hogy nincs B-tervük, vagy ha van is, csak kiráz minket tőle a hideg, mert számukra az egyetlen célt a viszonyok destabilizációja jelenti.

A britek szuverén döntést hoztak a népszavazásukon, amelyet – amint az nem sokkal utána kiderült – féligazságok és hazugságok alapoztak meg. A kampányban nem a racionális érvek voltak fontosak, hanem az, hogy lehet hatni az emberek érzelmeire. A populizmus dominált. Ez egy olyan jelenség, amely Európa-szerte egyre csak erősödik, a párbeszédekből meg egyre érezhetőbben hiányoznak a racionális érvek. Az egymást túlkiabáló, minél hangosabb szavak nyernek, vagy az, aki a legnagyobb értelmetlenséget ígéri. A populizmus és az extrémizmus - amint azt a legutóbbi parlamenti választások során is láthattuk - sajnos nálunk Szlovákiában is egyre erősebb. Ezzel szemben a Hídnak és személyem szerint nekem is mindig a racionális párbeszéd és a rendszerszintű megoldások átültetése volt a legfontosabb, nem a szenzációs szereplés.

Most Szlovákia és egész Európa egy óriási kihívás előtt áll. A cél megakadályozni, hogy a többi EU-s tagállam is hasonló irányba induljon, mint Nagy-Britannia. Ehhez azonban az kell, hogy az Európai Unió minél gyorsabban előálljon azokkal a reformjaival, amelyeknek köszönhetően egy olyan Uniónk lesz, amely közel fog állni polgáraihoz. Egy olyan Unió, amely az összes tagállamát meghallgatja. Nemcsak a nagyokat, hanem a kisebbeket is, hogy egy állam polgárai se érezzék azt, hogy kevésbé fontosak. Szeretném hangsúlyozni, hogy annak ellenére, hogy az EU-nak megvannak a hibái is, még így is az újkori történelem legsikeresebb projektje. Neki köszönhetően élünk békében és nyugalomban már a második világháború óta, Jugoszlávia szomorú szétesését és az azt követő balkáni problémákat leszámítva. Ne engedjük ezért meg, hogy mindezt elvegyék tőlünk a populisták és szélsőségesek, azok, akik nem látnak tovább az orruknál.  

Szerző: Bugár Béla  2016.06.28. 13:51 komment

Tegnap az Európai Tanács közelgő soros elnöksége kapcsán számos találkozón vettem részt Hágában. Meggyőződésem, hogy alapos felkészülésünk, és az elnökséget átadó országgal, Hollandiával folytatott korrekt dialógusnak köszönhetően az elnökséggel kapcsolatos. „mindennapi feladatainkat”becsülettel el fogjuk tudni végezni. A parlamenti választások óta eltelt rövid idő ellenére a kormány és a parlament készen áll a feladatra.

A nehezebb feladatot a nemzetközi kérdések jelentik, melyekkel foglalkoznunk kell majd. Legyen itt szó a brexitről, Görögország nehézségeiről, vagy akár az Oroszország elleni szankciókról. Ezekről a témákról már sok mindent megírtak, ennek ellenére úgy gondolom, hogy nem minden szlovákiai politikus tudatosítja a kihívások komolyságát. Szlovákia helyzetét azok a témák nehezítik, amelyekkel szerintem még otthon sem vagyunk teljesen tisztában – itt főleg a menekültválság kérdéseire gondolok, amelyek folyamatosan változnak, vagy Szlovákia menekült-kvótákkal kapcsolatos bírósági beadványa az EU-val szemben. Sajnálom, hogy más, néhány politikus számára sokkal fontosabb téma miatt nem fordítunk elegendő figyelmet ezekre a kérdésekre. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az ellenzék témái kevésbé fontosak. Inkább csak arra a tényre szeretnék rámutatni, hogy nemcsak egy nagyon nehéz félév előtt állunk, amely óriási kihívást is fog jelenteni. Nemzetközi szempontból talán ez a legnagyobb kihívás Szlovákia eddigi történelmében.

A Hágában folytatott tárgyalások után azon töprengtem, mi is hiányzik a fönt említett témákon kívül az elnökségünket illetően. Egyrészt mi, Szlovákia polgárai, várunk-e valamit ettől az elnökségtől, másrészt, mi az, amit mi tudunk nyújtani Európának. Az aktuális felmérésekből tudjuk, hogy az utóbbi években csökken azon emberek száma, akik az EU-ban való tagságot kimondottan jó dolognak tartanák. Míg 2010-ben ez 70% volt, ma már csak 52 százalék. Igaz, hogy nem növekszik azoknak a száma, akik elutasítanák az Uniót, de azok száma növekszik, akiknek nincs egyértelmű nézetük, véleményük. Ezt nem tartom jó jelnek akkor, amikor növekszik a szélsőség egész Európában és Szlovákiában is.

Azt gondolom, hogy éppen az elkövetkezendő elnökséget kéne kihasználni arra, hogy közelebb hozzuk Európát az emberekhez. Hogy megbizonyosodjunk arról, hogy az Európai Unió nem a brüsszeli hivatalnokokról szól, hanem rólunk. Az európaiság érzését én, mint polgár, elvárnám az elnökségünktől, és büszkén képviselném országunk sokféleségét, vendégszeretetét és a „jó ideákat“ amelyek itt születnek.

Hogy az év végén egészséges önbizalommal adhassuk át Máltának az elnökséget, úgy, ahogy a hollandok nekünk. És azzal az érzéssel, hogy az elnökség mindkét fél, tehát Szlovákia és az Európai Unió számára is hasznos volt.

 

Szerző: Bugár Béla  2016.06.14. 12:31 komment

A napokban itt volt a 88 éves nagybátyám. Minden évben, még ebben a korban is elautózik Meránóból Somorjára, mert ide húzza a szíve és a családja. Ez számára mindig fontos volt. Mindig a lényeget tartotta és tartja szem előtt. Számomra élmény vele lenni, és élmény beszélgetni vele.

A véletlen folytán egybeesett az idei útja egy (újra) turbulens magyar-magyar vitával, az úgynevezett kisiskolák témájában. A Híd 2013-tól, a Čaplovič-féle módosítás elfogadása óta kiemelten foglalkozik a témával. Amikor tüntettünk a parlament előtt, szlovák kollégákat győztünk meg az ügy fontosságáról. A szakmával, politikusokkal egyeztettünk. Tavaly ilyenkor sikerült ellenzékből (!) időt nyernünk a magyar kisiskolák helyzetének javítására. Így szeptembertől nem kellett bezárni kisiskoláinkat. Felszólítottuk akkor a szlovákiai magyar pedagógusok képviseletét, az MKP szakpolitikusait, hogy használjuk ki ezt az egy évet arra, hogy tegyünk szakmai javaslatokat kisiskoláink megmentésére. Mert eddig mindig erről volt szó. Megjegyzem, egyetlen-egy ilyen javaslatot sem kaptunk. Most, három év után sikerült elérnünk, hogy szeptember 1-től egyetlen egy magyar kisiskola sem zárja be kapuit. Tehát olyan iskola, ahol alsó tagozaton, de kevés gyermekkel folyik az magyar nyelvű oktatás. A  kormányprogram értelmében ki lettek vonva az úgynevezett fejkvóták alól. Ezt a javaslatot meg fogja szavazni a koalíció összes képviselője. Úgy éreztünk és érezzük is, ez egy fontos eredmény. A Hídban örülünk, hogy választási ígéretinket valóra tudjuk váltani, de nem a párt miatt, hanem az itteni magyarság jövőjének érdekében. Hideg zuhanyként ért az a hadjárat, ami rögtön, még a tárcaközi egyeztetések alatt elindult a Híd ellen. Egyszerre rengetegen lettek, akik elmondták, hogy mit kell csinálni. De azt, hogy hogyan, azt még nem hallottuk. Lassan odáig jutottunk, hogy ez az eredmény nem is kell. Már nem elég az alsó tagozatos kisiskolákat megmenteni, az összes kis-létszámú iskolát tessék megmenteni. Pedig három éve mindenki kisiskolákról beszél. Most a Híd a hibás, mert még ezt, meg azt, meg amazt is meg kell oldani. Leszögezem: a Híd mindent meg fog tenni, amit tud. Csak sajnos ez ellendrukkerekkel nehezebben fog menni. Mert mint mindenből, egyesek ebből is politikai tőkét próbálnak kovácsolni. Így megy ez minden, közösségünket érintő kérdésnél. Minden kevés és minden rossz. Így volt ez a nyelvtörvénynél, így volt ez a vasúti feliratoknál, és így van most is. Sajnos.

Ezt a bánatomat panaszoltam el nagybátyámnak. És mint mindig, most is bölcsen válaszolt: „Politikus vagy. Kapsz akkor is, ha van rajtad sapka, meg akkor is, ha nincs. De te, csak egyre összpontosíts: a lényeg ne vesszen el. És így végezd a munkádat. Lehet, hogy a Jóisten a politikai harchoz nem ad erőt, de az érdemi munkához biztos.“

Most is, közel a 60-hoz, kaptam egy útmutatást.

 

Szerző: Bugár Béla  2016.06.01. 09:52 komment

Tegnap részt vettem Londonban a Sir Nicholas Winton tiszteletére rendezett ünnepélyes megemlékezésén, amit gyerekei –lánya Barbara és fia Nick szerveztek. Ismerem a történetet, tudok a megmentett 669 csehszlovák gyermekről. Ha az utódokat is beleszámoljuk, ma már valójában több mint 5000 megmentett gyermekről beszélhetünk, akik Winton úr nélkül nem élnének. E történet kapcsán leginkább az tölt el csodálattal, hogy Winton úr tulajdonképpen – a véletlennek és feleségének köszönhetően –csak 50 év után fedte fel a nyilvánosság előtt szerepét ebben a történetben. Hihetetlen, mi mindent volt képes kitalálni, megtervezni és véghezvinni és mindezt még mielőtt betört volna a fasizmus Európába. Élete során, egészen haláláig azt sajnálta, hogy 250 gyerek ott maradt a prágai állomáson, mert Hitler megtámadta Lengyelországot, ami miatt lezárták a határokat. Winton egy olyan ember volt, aki időben leleplezte a rosszat, aki nevelésének köszönhetően minden egyes emberi életet értékesnek tartott, és nem ítélt el senkit csak azért, mert más színű a bőre, vagy más a nemzetisége, hitvallása. Ugyanakkor nem érezte szükségét annak, hogy reflektorok fényében prezentálja ezt az óriási emberi tettet. Ez az est még mélyebb benyomást hagyott bennem, mint ahogy vártam.

Részleteket mutattak az életéből, láttam azokat az embereket, akiket megmentett, és én csak arra tudtam gondolni hogy annak ellenére, hogy még élnek a túlélők, hogy az egész nem olyan régen történt, , hogy számos film létezik, mégis a világ és Európa megfeledkezik a fasizmus és a nácizmus szörnyű cselekedeteiről?

Hol követtük el a hibát? Hogy lehetséges az, hogy olyan községekben, ahol kő kövön nem maradt a nácik után, támogatást kapnak a neonácik? Hogy lehet az, hogy Dél-Szlovákiában is egy olyan emberre szavaznak, aki azt hangoztatja, hogy az egyik nemzetiség nem érdemel meg olyan életet, mint a másik? Hogy lehet az, hogy zaklathatják a vonatokban a más nemzetiségű embereket? Hogy lehet az, hogy a parlamenti képviselők durván sértegetik más kisebbségek tagjait, és a más hitvallásúakat? Hibázunk, ha korrektül bánunk velük? Hogy tudjuk megakadályozni azt, hogy ilyen emberek kerüljenek az országok élére? És ha mégis – bár remélem, hogy erre sosem kerül sor,- ki menti meg a mi gyerekeinket? Azoknak a gyerekei, akik nem tartoznak a „tökéletes fajhoz“.

Lehet, hogy ott hibázunk, hogy nem mondjuk eleget saját gyerekeinknek és másoknak, hogy az olyan filmek mint A zongorista, vagy A Schindler listája nem csak művészi fikciók, hanem igaz történések leírásai a nácizmus korából. Hogy Winton és gyermekei, vagy Schindler listájának története igazi tanúságtételek a nácik által okozott borzalmakról a fejlett Európában. Nem vagyok biztos abban, hogy képesek vagyunk eleget tenni, de tudom, hogy sokat kell tennünk. Hogy a világot ne kelljen újabb Wintonoknak megmenteniük.

Szerző: Bugár Béla  2016.05.20. 10:07 komment

Minden változik. Erről már többször is említést tettem. Némely változások jók, némelyek rosszak.

Például a május. Diákkoromban nem szerettem a májust, mert egyszeriben sok munka lett a kertben és ebben a hónapban két kötelező felvonuláson is részt kellett vennünk. Nem igazán értettem miért. Illetve azt nem értettem, hogy miért kell felvonulni, méghozzá kötelezően, azaz az adott napon minden évben ugyanazt csinálni. Integetni egy tribün előtt olyan embereknek, akiket nem is ismertem. Nagyapám volt az, aki felvilágosított, hogy a felvonulásokkal a háború végét ünnepeltük. Tette ezt a tőle megszokott türelmes módon. Mesélt a második világháborúról, arról, mi mindent élt át, a szörnyűségekről, amiken keresztül mentek. Többet nem mentem felvonulásra.

A forradalom után az ünnepségek május kilencről nyolcadikára tették át. A politikai képviselet bár rendszeresen, de már nem olyan nagyszabásúan emlékezett meg a múltról. Már nem úgy, mint régen, mindenki mindig együtt. Az idei megemlékezéseket is a média csípős megjegyzései kísérték. Idén a hírek arról szóltak, hogy melyik politikus  koszorúzott vasárnap, vagy hétfőn. Még jó, hogy nem él itt nagyobb létszámban japán kisebbség, mert számukra egy egészen más napon ért véget ez a tragikus esemény.

Két dolog nem változott meg a „májusokon“. Az első az anyák napja, amiről 1989 előtt és után is mindenki megemlékezik. Változatlanul. Szeretettel és lényegre törően, és szintén két napon. Mert például a vegyes családokban a magyar fél május első vasárnapján ünnepli, a szlovák fél pedig május második vasárnapján. Vagy az is előfordul, hogy mindkét napon.. De a lényeget ünneplik: az anyai szeretetet.

Sajnos egyesek számára a dátum fontosabb lett a tartalomnál. A dátum most azt határozza meg, ki a „jó“, ki a „rossz“. És így elveszik a lényeg: visszaemlékezni arra, milyen szörnyűségeket hagyott maga után ez a háború. Hogy emberek milliói haltak meg a beteges fajgyűlölet miatt, ami nem a II. világháborúval jött Európába, hanem már jóval korábban az, „egész szimpatikus“, bajuszt. A beteges őrületbe csak később csapott át. De akkor már nem lehetett megállítani, már túl késő volt. Most, 2016-ban erre kéne emlékeztetnünk az embereket Szlovákiában. Én ezt megtettem, teszem és mindig meg fogom tenni. És nem csak ezen a napon.

Szerző: Bugár Béla  2016.05.12. 14:54 komment

süti beállítások módosítása