Az idei év pártunk szemszögéből nézve eseménydúsnak ígérkezik. Több olyan törvény is terítékre fog kerülni, melyek reményeink szerint pozitív kihatással lesznek majd minden szlovákiai lakos életére.
 

A kormánykoalíció egyik célja egyre több új munkahely kialakítása, ezáltal a munkanélküliség arányának csökkentése. Ehhez azonban arra van szükség, hogy országunk vonzó legyen akár a külföldi befektetők számára is. Jelenleg a bérekből nagyon magas juttatásokat kell fizetni, ezek csökkentése azonban hozzájárulhat a munkapiac megerősítéséhez.

Az idősebb korosztályról sem fogunk megfeledkezni. Még mindig nagy különbségek vannak az egyes nyugdíjak között, sokan éppen hogy csak meg tudnak élni a havonta járó összegből, de vannak olyanok is, akik gyermekeik, rokonaik segítségére szorulnak. Az időseket tisztelnünk kell, és meg kell adnunk nekik a lehetőséget, hogy az egész életükön át tartó munkájuk után tisztességesen tudjanak pihenni, ezért törekedni fogunk egy olyan megoldást találni, amely ezt lehetővé is teszi majd számukra.

Fontosnak tartom továbbá például az Európai Uniós Alapokból való ésszerű merítést is. Ha adva van egy ilyen lehetőség, minél szélesebben körben ki kell használni. Gondolok itt akár a környezetvédelemre, a régiófejlesztésre vagy akár kultúrára is.

A kettős állampolgárságról szóló törvény is már jó ideje vita tárgya nemcsak a parlamentben, hanem a lakosok körében is. A Fico-kormány által elfogadott változat, mely szerint minden szlovák állampolgár elveszíti állampolgárságát, amennyiben egy másik országét is fel szeretné venni, elfogadhatatlan. A KDH módosító javaslatát sem tartom szerencsésnek, miszerint a kettős állampolgárságot élvező lakosok ne szolgálhassanak a hadi erőknél, ne végezhessenek rendőri munkát. A koalíciós partnereknek meg kellene érteniük, hogy nem azért folyamodik valaki egy másik ország állampolgárságáért, mert Szlovákiának hátat akar fordítani.

A nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó törvények is megvitatásra fognak kerülni. Az egyik ilyen törvény a kisebbségek nyelvhasználatával kapcsolatos. Már az államnyelvtörvény kapcsán bebizonyosodott, hogy a mi elképzeléseink sokszor nem azonosak a koalíció többi tagjával, bizonyára most is sok tárgyalás és vita fogja megelőzni a törvény elfogadását. Egyik fő célunk azonban a jelenlegi 20 százalék alá csökkenteni a kisebbségi határt, tehát hogy az olyan városokban, községekben is érvényesüljenek a kisebbségek jogai, ahol nem éri el azok száma a 20 százalékot.

A kisebbségek kultúrájának finanszírozására is készül egy javaslat, ha minden az elképzeléseink szerint fog haladni, valószínűleg májusban kerül majd a parlament elé. 
Egy év talán hosszú időnek tűnhet mindezek megvalósítására,de sok munka áll előttünk, hogy minden esetben olyan megoldást tudjunk találni, amely mindenki számára kedvező. 

Szerző: Bugár Béla  2011.01.21. 13:32

Címkék: kormány parlament