Még 1948-ban született és a mai napig tartja magát az elv, hogy a szlovák történelmi személyiségekről elnevezett településeken ne lehessen kitenni a magyar nyelvű helységnévtáblákat. Ezt az elvet annak idején átvették az úgynevezett „táblatörvény” nacionalista megalkotói is, ezért hiába lakják 20 százaléknál jóval nagyobb arányban magyarok Gútát, Diószeget vagy Párkányt (és még tucatnyi példát sorolhatnék), mostanáig ezeknek a települések határán sem tehették ki az ott lakók a hivatalos szlovák nyelvű helységnévtábla alá a magyart.

A kisebbségi nyelvhasználati törvény módosításával, a Hídnak évtizedek után sikerült elérnie, hogy végre nevén nevezhessük a magyarlakta városainkat, falvainkat. Ehhez az utolsó lépés megtételén éppen ezekben a hetekben dolgozunk. A törvény adta lehetőség gyakorlati megvalósításához ugyanis a kormánynak el kell még fogadnia egy rendeletet.

Jött azonban a kormányszakadás, Szlovákia pedig ismét kampányidőszakban találta magát. A szóban forgó rendeletek elfogadása – és elfogadtatása – annál nehezebb lesz, minél többen használják fel kampánycélokra ezt a kezdeményezésünket. Minél nagyobb nyilvánosságot kapnak ezek a rendeletek, annál inkább veszélybe sodródik elfogadásuk. Korántsem biztos ugyanis, hogy egynéhány nacionalista gondolkodású szlovák politikus felemeli a kezét a javaslatunk mellett, amikor helyette jó kis kampánytémát csinálhat a helységnévlistából.

És ebben a helyzetben mit tesz a magát konstruktív ellenzéki pártnak nevező MKP? Csendben támogatja Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettes hivatalának erőfeszítéseit?

Nem. Inkább olajat önt a tűzre: aláírásgyűjtésbe kezd!

Könnyű „szégyenteljes kudarcnak” titulálni egy kezdeményezést, amelynek a megvalósításával a kormányon töltött évek alatt az MKP meg sem próbálkozott. Ismétlem, dobbal nem lehet verebet fogni. Ha nem ártani, hanem használni akarnak ennek a közös ügynek, ebben e helyzetben, a kormányrendelet elfogadását megelőző időszakban az MKP harsonáinak is el kellene hallgatniuk egy pillanatra.

Különben önbeteljesítő jóslatként valóban kudarcba fulladhat a helységnévlista kormánybeli elfogadtatása.

 

Szerző: Bugár Béla  2011.12.15. 13:19 komment

Címkék: törvény nyelvhasználat kisebbségek

süti beállítások módosítása