A héten a Smer képviselői alkotmánymódosítási javaslatáról szavazott a parlament, mellyel explicit módon bele akarták írni a szlovák alkotmányba, hogy az ország nem ismeri el a kisebbségek kollektív jogait. A javaslat szerencsére csak 70 szavazatot kapott, ami bőven nem volt elég, bár ellene csak 30 képviselő volt. A Smer képviselőitől már megszokhattuk, hogy időnként az SNS-re is rátromfolva előveszik a nemzetiségi kártyát, hogy így szerezzék meg annak szavazóit. A szavazás pont most, a választások előtt egy hónappal került terítékre, így remek lehetőséget adott Marek Madaricnak és kollégáinak, hogy a nemzet megmentőjének szerepében tetszelegjen. Sajnálatos tény ahogy a Smer már most előrevetíti, milyen irányba szeretné eltolni a szlovák-magyar viszonyt, ha esetleg egyedül kerül majd kormányra. Az elmúlt majd két évben újra nyugodt időszakunk volt, amikor is egyértelműen enyhültek a nemzetiségi ellentétek, sőt bizonyos témákban valóban kézzelfogható pozitív változásokat sikerült elérni. A nyelvtörvény enyhítése, a kisebbségi nyelvtörvény megszületése, a helységnévlista módosítása mind-mind az emberek napi életében megjelenő változás volt. Én úgy látom, ezek a dolgok valóban befolyásolják az életünket, hiszen napi kapcsolatban használjuk az általuk biztosított lehetőségeket. Ám láthatjuk, hogy Magyarország nem teljesen átgondolt döntéseire itt legalább ilyen átgondolatlanul képesek reagálni. Szívet melengető dolog a magyar útlevél, de nekünk azért kell dolgoznunk, hogy az emberek itthon, szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Kiállunk jogainkért, és tudjuk, hogy ezeket nem Magyarországon kell megvédenünk, hanem itt Szlovákiában. A szavakon való lovaglás helyett mi konkrét lépeseket tettünk az elmúlt időszakban és teszünk a jövőben is. Van akik évek óta beszélnek a kulturális autonómiáról, mi viszont elkészítettük a törvényjavaslatot, mely biztosította volna a kisebbségi kultúrák stabil, közel arányos, hosszú távú finanszírozását. A koalíció szétesése miatt ez sajnos nem lett elfogadva, pedig ez lett volna az igazán nagy lépés. Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen mindkét oldalról érnek a támadások bennünket, ám látjuk azt, hogy a mi politikánk vezet valóban hosszú távú eredményre, ezért nem hátrálunk meg.

És azon kedves MKP-s barátainknak, akik még mindig megpróbálnak Andrej Hrnciar ügyén lovagolni, javasolom, mutassák meg Hrnciar aláírását a híres „Na Slovensku po slovensky” petíción, mert a polgármester kijelentette, ő semmit nem írt alá. Viszont suttogó propagandaként az ellenkezője könnyen terjeszthető, ugye? Ehelyett inkább tanulhatnának tőle a transzparens önkormányzati vezetésről.
 

Szerző: Bugár Béla  2012.02.09. 08:33