Ezelőtt 15 évvel, 1998 májusában, részben a Mečiar-féle választási törvény hatására - de részben azért is, mert volt egyfajta igény bennünk, politikusokban és a közösségben is az egységes politizálás iránt - három magyar párt, az MKDM, az Együttélés és a Magyar Polgári Párt egyesülésével megalakult a Magyar Koalíció Pártja. Az MKP egykori első elnökeként azt kell, hogy mondjam, nehéz és küzdelmes időszak volt. Nem volt súrlódásoktól, vitáktól, nézeteltérésektől mentes. Különböző gondolkodású, világnézetű és politikai hozzáállású embereket kellett megtartani párton belül és megtenni mindent annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a helyét, a feladatát. Visszatekintve erre az időszakra, büszke vagyok arra, hogy a vezetésem alatt egy egységes, stabil kormányzati erő tudott lenni ez a párt és úgy gondolom, hogy az azóta eltelt idő bizonyos értelemben engem igazolt: egy ilyen párt egybetartásához egyeztetésekre, vitákra, de kompromisszumokra és megbékélésre is szükség volt. Mindig ezt képviseltem párton belül és azon kívül is. Az 1998 és 2006 közötti időszak minden gondja, problémája ellenére egy sikeres és nyugodt időszaknak mondható. Nem állítom, hogy nem követtünk el hibákat, de az MKP-ban közös volt a siker és közös volt a kudarc is. Minden döntést együtt hoztunk meg, senki sem vonhatja ki magát a felelősség alól, aki akkor, abban az időben ott ült a kormányban, a parlamentben vagy az elnökségben. Hallgatva az MKP mai politikusait, az az ember érzése, hogy valahogy nem tudnak szembenézni, tisztába jönni a pártnak ezzel az időszakával. Legszívesebben minden sikert és eredményt maguknak tulajdonítanának és minden sikertelenséget azok nyakába varrnák, akik eltávoztak az MKP-ból. Gyerekesnek és éretlennek tartom ezt a hozzáállást, ami ráadásul se nem igazságos, se nem tisztességes. Ahogy egy embernek is szembe kell tudni néznie a saját múltjával, az életének különböző időszakaival, ilyen-olyan tetteivel, ugyanúgy egy közösségnek, akár egy pártnak is meg kell tennie ezeket a szembenézéseket. Berényi József a minap arról nyilatkozott, hogy a párt megalakulásának 15 éves évfordulójára nem hívták meg az elődpártok elnökeit (Duray Miklóst kivéve, akinek más elfoglaltsága akadt), mégpedig azért, mert azok elhagyták a pártot és Berényi szerint még nem érkezett el az idő, hogy együtt ünnepeljünk. Úgy látom, az MKP politikusainak évek óta tartó fóbiája van. Mégpedig Bugár-fóbiája. Valami miatt a volt párttársaim nem tudják lenyelni azt a békát, hogy én – sokakkal együtt – más utat választottam, aminek következtében ők parlamenten kívül rekedtek. Értem én, hogy nehéz ezt megemészteni. De azért eltelt már egy bizonyos időszak, ami talán elegendő lehetett ahhoz, hogy túllépjenek ezen a problémán, és az elszenvedett sérelmek folyamatos fölemlegetése helyett előre nézzenek, új alapokra helyezzék a politizálásukat. Berényi József nyilatkozata alapján azonban sajnos úgy látom, az MKP nem tud túllépni a saját árnyékán.

Egy dolog azonban tény. Ma már nem azok a viszonyok és körülmények állnak fenn, mint 15 évvel ezelőtt a pártegyesüléskor. De az emberekben ugyanúgy él az igény és a várakozás – ezt nap mint nap tapasztalom –, hogy megtaláljuk egymáshoz az utat, hogy képesek legyünk együtt föllépni a közös céljaink érdekében. Máig meggyőződésem, hogy a céljaink közösek, csak a hozzá vezető utak különbözőek. Az elkövetkező időszaknak arról kell szólnia, hogy újra megteremtsük az együttműködés lehetőségét, hogy félretegyük mindazt, ami valaha elválasztott és megtaláljuk, ami a jövőben összeköthet bennünket.

Szerző: Bugár Béla  2013.09.14. 07:48