A napokban itt volt a 88 éves nagybátyám. Minden évben, még ebben a korban is elautózik Meránóból Somorjára, mert ide húzza a szíve és a családja. Ez számára mindig fontos volt. Mindig a lényeget tartotta és tartja szem előtt. Számomra élmény vele lenni, és élmény beszélgetni vele.

A véletlen folytán egybeesett az idei útja egy (újra) turbulens magyar-magyar vitával, az úgynevezett kisiskolák témájában. A Híd 2013-tól, a Čaplovič-féle módosítás elfogadása óta kiemelten foglalkozik a témával. Amikor tüntettünk a parlament előtt, szlovák kollégákat győztünk meg az ügy fontosságáról. A szakmával, politikusokkal egyeztettünk. Tavaly ilyenkor sikerült ellenzékből (!) időt nyernünk a magyar kisiskolák helyzetének javítására. Így szeptembertől nem kellett bezárni kisiskoláinkat. Felszólítottuk akkor a szlovákiai magyar pedagógusok képviseletét, az MKP szakpolitikusait, hogy használjuk ki ezt az egy évet arra, hogy tegyünk szakmai javaslatokat kisiskoláink megmentésére. Mert eddig mindig erről volt szó. Megjegyzem, egyetlen-egy ilyen javaslatot sem kaptunk. Most, három év után sikerült elérnünk, hogy szeptember 1-től egyetlen egy magyar kisiskola sem zárja be kapuit. Tehát olyan iskola, ahol alsó tagozaton, de kevés gyermekkel folyik az magyar nyelvű oktatás. A  kormányprogram értelmében ki lettek vonva az úgynevezett fejkvóták alól. Ezt a javaslatot meg fogja szavazni a koalíció összes képviselője. Úgy éreztünk és érezzük is, ez egy fontos eredmény. A Hídban örülünk, hogy választási ígéretinket valóra tudjuk váltani, de nem a párt miatt, hanem az itteni magyarság jövőjének érdekében. Hideg zuhanyként ért az a hadjárat, ami rögtön, még a tárcaközi egyeztetések alatt elindult a Híd ellen. Egyszerre rengetegen lettek, akik elmondták, hogy mit kell csinálni. De azt, hogy hogyan, azt még nem hallottuk. Lassan odáig jutottunk, hogy ez az eredmény nem is kell. Már nem elég az alsó tagozatos kisiskolákat megmenteni, az összes kis-létszámú iskolát tessék megmenteni. Pedig három éve mindenki kisiskolákról beszél. Most a Híd a hibás, mert még ezt, meg azt, meg amazt is meg kell oldani. Leszögezem: a Híd mindent meg fog tenni, amit tud. Csak sajnos ez ellendrukkerekkel nehezebben fog menni. Mert mint mindenből, egyesek ebből is politikai tőkét próbálnak kovácsolni. Így megy ez minden, közösségünket érintő kérdésnél. Minden kevés és minden rossz. Így volt ez a nyelvtörvénynél, így volt ez a vasúti feliratoknál, és így van most is. Sajnos.

Ezt a bánatomat panaszoltam el nagybátyámnak. És mint mindig, most is bölcsen válaszolt: „Politikus vagy. Kapsz akkor is, ha van rajtad sapka, meg akkor is, ha nincs. De te, csak egyre összpontosíts: a lényeg ne vesszen el. És így végezd a munkádat. Lehet, hogy a Jóisten a politikai harchoz nem ad erőt, de az érdemi munkához biztos.“

Most is, közel a 60-hoz, kaptam egy útmutatást.

 

Szerző: Bugár Béla  2016.06.01. 09:52 komment

süti beállítások módosítása