A 2012-es év kifejezetten eseménydúsra és cseppet sem könnyűre sikeredett. Igaz ez úgy személy szerint rám, mint a szlovákiai politikai életre általában. Az évet nagyban meghatározta az, hogy ősszel megbukott a Radičová-kormány. Sokan lettünk egy illúzióval szegényebbek, ráadásul fel kellett készülnünk a választási kampányra is.

Úgy vélem, a Hídnak sikerült helytállnia a márciusi parlamenti választásokon. A szavazók nem kegyelmeztek a volt kormánykoalíció pártjainak. A Hídnak viszonylag jól sikerült átvészelnie ezt az időszakot is, és a szlovákiai választók megint úgy gondolták, van helyünk a parlamentben. Végső soron a választási eredmény egy párt teljesítményének egyetlen objektív fokmérője, ezért is nagyon fontos volt számomra az a megerősített bizalom, amelyet választóink szavaztak meg nekünk. Politikai és közéleti ellenfeleink persze hajlamosak elfelejteni ezt a tényt akkor, amikor a párt parlamenti tevékenységét értékelik.

Miért sikerült a Hídnak talpon maradnia a kormány bukása és a gazdasági válság a kormányzati munkánkat alapjaiban érintő, kényszerítő erejű hatásai ellenére is? Nem azért, mert a szavazóknak nem lett volna más lehetősége, hiszen úgy szlovák, mint magyar szimpatizánsaink kegyeiért harcba szálltak konkurenseink. Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy sokkal inkább a párt munkájának megítélése volt az, ami miatt talpon tudtunk maradni.

A párt 2010-ben 14, majd két évvel később 13 mandátumhoz jutott a parlamentben. Persze azonnal megindult a számháború azzal kapcsolatban, mit jelent ez a magyar képviselettel kapcsolatban. Aki azonban ismeri a politikát az pontosan tudja, hogy nem a mandátumok száma, hanem a párt pozíciója az, amely ilyen szempontból a legfontosabb. A Híd bő tucat képviselőjének sokkal többet sikerült elérnie, mint a „nagy” MKP-nak az előző ciklusban húsz fővel. Akik azt mondják, csak a mennyiségen múlik, azt vajon hogy magyarázzák meg, hogy a Híd 14 fővel érte el annak az államnyelvtörvénynek a módosítását, amelyet korábban húsz magyar képviselőnek sem sikerült? De mondhatnék más példákat is, az Ipoly-hidak kiépítésétől a Csallóközt Pozsonnyal összekötő 63-as út torlódási pontjának kiszélesítésén át a dél-szlovákiai munkahelyteremtésig.

Vajon a puszta számokon múlik az, hogy még a Smer-kormány is hajlandó együttműködni velünk a kisebbségek képviseletének terén? De ha már itt tartunk, egyébként az sem igaz, hogy számszerűleg folyamatosan csökkenne a magyar képviselet ereje a parlamentben, mivel frakciónkban az előző ciklusban nyolc magyar nemzetiségű képviselő ült, jelenleg viszont a választók akaratából kilenc.

Robert Fico elsöprő győzelme, és az utána végrehajtott, ma már mindenki által a saját bőrén érzett elhibázott kormányzati irányváltás nehéz helyzet elé állította a jobboldalt és benne a Hidat is. A Népi Platform kezdeményezésével próbáltunk közös keretet adni annak a politikai küzdelemnek, amelyet jelenleg már nem csak a baloldal baltapontossággal végrehajtott, számos gondot okozó intézkedései ellen, hanem a jobboldali populizmus ellen is vívunk. Emellett pedig ellenzékben sem adtuk fel a konstruktív parlamenti munkát. Azt gondoljuk, hogy a kisebbségi érdekképviselethez nem csak a szorosan vett kisebbségi ügyek tartoznak hozzá, de a szociális, munkaügyi és regionális politika általánosságban. Egy kisebbség csak akkor lehet sikeres, ha az általa lakott régiók is sikeresek, és ezt az elvet próbáljuk érvényesíteni a parlamentben is.

Eddig kevesebb sikerrel próbáltunk közeledni az MKP irányába. Fontosnak tartjuk és személyesen is azt gondolom, hogy kell hogy legyen együttműködés a magyarság politikai képviseletének szervezetei között, parlamenten belül és kívül is. Sajnos azonban sem tavaly ősszel, sem pedig idén nem érkezett pozitív visszajelzés közelítési kísérleteinkre, sőt az MKP egyes vezető politikusai nyilvánvalóvá tették, hogy akaratuk ezzel ellentétes. Véleményem szerint ez végtelenül felelőtlen viselkedés és nem az, amit a szavazók elvárnak tőlünk. Kíváncsian várom, hogy a megyei választások előtt lesznek-e olyan MKP-s szervezetek, amelyek szembemennek a pártközpont kétarcú taktikázásával, és hajlandóak őszinte együttműködésben részt venni velünk. Mi már korábban is jeleztük: készen állunk erre.

A Híd eddigi története az együttműködésről szólt, koalícióképességünk és társadalmi beágyazottságunk eddig is többször bizonyítottuk. Úgy érzem, most a másik félen van a sor az együttműködés melletti elhatározásának gyakorlati bizonyítására. Nyilvánvaló, hogy ahhoz hogy a magyarságnak minden szinten erős képviselete legyen, összefogásra van szükség. A sérelmi politizálás nem vezet sokra, az ellenségeskedés pedig még annál is kevesebbre. Nem elég azt mondani, hogy együtt akarunk működni: tenni is kell érte, elsősorban úgy, hogy elfogadjuk a másikat partnerként és megpróbáljuk megkeresni a közös pontokat. A szavakból elég; lássunk végre tetteket!