Húsvét van. Keresztények milliói várják világszerte Jézus Krisztus feltámadását. Az ünnep kapcsán az emberek elgondolkodnak önmagukon, cselekedeteiken. Jómagam is ezt teszem. Bevallom, ilyenkor a mindennapi gondok mélyebben érintenek. Azon tűnődöm, miért törekednek egyes emberek arra, hogy a szavaik és tetteik között tátongó szakadék egyre nagyobb legyen. Ez a gondolat az elmúlt hetek politikai történései kapcsán merült fel bennem.
 
Bevallom, hogy Szigeti László blogja pozitív értelemben lepett meg. Őszintén hittem abban, hogy az MKP kezdi komolyan gondolni az együttműködést. Ha a párt Országos Tanácsának elnöke a megyei választásokon való együttműködés fontosságáról beszél, hajlandó vagyok mindent elfelejteni. A támadásokat és azokat a tárgyalásokat is, ahol a 100%-ból nullát, azaz semmit ajánlottak nekünk. Őszintén hittem a pozitív fordulatban.

Egészen ma reggelig, amikor elolvastam Csáky Pál írását a Híd EPP-s tagsága kapcsán. Ez a bejegyzés már egészen más szellemben íródott, mint  Szigeti László blogja. Méghozzá abban a szellemben, ami az MKP eddigi hozzáállását jellemezte: támadni, támadni, támadni! Önző módon, nem törődve a szlovákiai magyarság érdekeivel.
 
Nem tudom, mit gondoljak erről. Mi is akkor az MKP hivatalos irányvonala? A nyilvánosság felé együttműködést hirdetni, de a párton belül éppen az ellenkezőjét tenni? A párt egy része együttműködne, de a keménymag nem enged? Őszintén sajnálom a párt struktúráit. Ha a pártvezetés képtelen egységesen fellépni egy témában, akkor hogyan, milyen elv szerint dolgozzanak a struktúrák?
 
Mindenestre úgy lenne tisztességes, ha a szavaink és tetteink összhangban lennének, ha azt tennénk, amit mondunk, és azt mondanánk, amit teszünk. És nem csak húsvétkor, hanem az év minden napján.

Szerző: Bugár Béla  2013.03.28. 15:21 komment

süti beállítások módosítása