Egyetlen esemény évfordulójáról való megemlékezés sem lehet pusztán a megkívánt virágcsokorral lerótt kötelesség teljesítése. Az ünnep csak az év egy napja, de az esemény valódi megünneplése az, ha üzenete mindennapjainkat is átjárja.

Sajnos a Szlovák Köztársaság Alkotmánya is ilyen helyzetbe került. Egy napon át „ünnepeljük“, majd a további 364 nap során használjuk és kihasználjuk, élünk és visszaélünk vele – tetszésünk szerint. Ha számunkra megfelelő, akkor rá hivatkozunk, ha nem, akkor megfeledkezünk róla, és legújabban, ha csökkenni kezd a támogatottságunk, mindent belezsúfolunk, ami csak az eszünkbe jut.     

Csodálkozunk azon, hogy a mi polgáraink a Szlovák Köztársaság Alkotmányával kapcsolatban miért nem érzik azt az emelkedettséget, amit az amerikaiak, ha saját alkotmányukról van szó? A válasz nagyon egyszerű - mert a fejlett demokráciák az alkotmányhoz, az ország alaptörvényéhez felelősségteljesen viszonyulnak. Tőlünk eltérően, hiszen nálunk már az alkotmány megszövegezését is politikai hatalmi játékok kísérték, az alkotmány magjának körültekintő megfogalmazása helyett, ahelyett, hogy rögzítve lettek volna azok a polgári, demokratikus alapelvek, amelyek méltóak egy 21. századi fejlett, demokratikus államhoz. Ez az örökség sajnos továbbra is kísért. Mert azok, akik a hatalom birtokában vannak, mindig azt gondolják, hogy az alkotmány saját hatalmi pozíciójuk biztosításának, védelmének eszköze. Ezért vagyunk önérdekkövető alkotmánymódosítások tanúi. Ezt a gyakorlatot én elutasítom. Meggyőződésem, hogy gátat kell vetnünk az alkotmány értelmetlen lebecsülésének. A politikusok közös felelőssége, hogy olyan lépéseket tegyenek, amelyeknek köszönhetően elkerülhető lesz az alkotmány további leértékelődése.  

Szlovákia polgárai megérdemelnek egy olyan alkotmányt, amely nem választóvonalat húz, hanem összeköt, amely megkérdőjelezhetetlenül és egyértelműen garantálja mindenki számára az alapvető emberi jogokat és az esélyegyenlőséget. Így lesz esélyünk hinni abban, hogy az elkövetkező generációk számára szeptember 1-je nemcsak az alkotmány ünnepe lesz, hanem az alkotmány szellemében élik meg mindennapjaikat is. A politikusokat is beleértve. Őszintén kívánom Szlovákiának, hogy így legyen.

 

 

 

Szerző: Bugár Béla  2014.09.01. 10:32 komment

süti beállítások módosítása