Tegnap részt vettem Londonban a Sir Nicholas Winton tiszteletére rendezett ünnepélyes megemlékezésén, amit gyerekei –lánya Barbara és fia Nick szerveztek. Ismerem a történetet, tudok a megmentett 669 csehszlovák gyermekről. Ha az utódokat is beleszámoljuk, ma már valójában több mint 5000 megmentett gyermekről beszélhetünk, akik Winton úr nélkül nem élnének. E történet kapcsán leginkább az tölt el csodálattal, hogy Winton úr tulajdonképpen – a véletlennek és feleségének köszönhetően –csak 50 év után fedte fel a nyilvánosság előtt szerepét ebben a történetben. Hihetetlen, mi mindent volt képes kitalálni, megtervezni és véghezvinni és mindezt még mielőtt betört volna a fasizmus Európába. Élete során, egészen haláláig azt sajnálta, hogy 250 gyerek ott maradt a prágai állomáson, mert Hitler megtámadta Lengyelországot, ami miatt lezárták a határokat. Winton egy olyan ember volt, aki időben leleplezte a rosszat, aki nevelésének köszönhetően minden egyes emberi életet értékesnek tartott, és nem ítélt el senkit csak azért, mert más színű a bőre, vagy más a nemzetisége, hitvallása. Ugyanakkor nem érezte szükségét annak, hogy reflektorok fényében prezentálja ezt az óriási emberi tettet. Ez az est még mélyebb benyomást hagyott bennem, mint ahogy vártam.
Részleteket mutattak az életéből, láttam azokat az embereket, akiket megmentett, és én csak arra tudtam gondolni hogy annak ellenére, hogy még élnek a túlélők, hogy az egész nem olyan régen történt, , hogy számos film létezik, mégis a világ és Európa megfeledkezik a fasizmus és a nácizmus szörnyű cselekedeteiről?
Hol követtük el a hibát? Hogy lehetséges az, hogy olyan községekben, ahol kő kövön nem maradt a nácik után, támogatást kapnak a neonácik? Hogy lehet az, hogy Dél-Szlovákiában is egy olyan emberre szavaznak, aki azt hangoztatja, hogy az egyik nemzetiség nem érdemel meg olyan életet, mint a másik? Hogy lehet az, hogy zaklathatják a vonatokban a más nemzetiségű embereket? Hogy lehet az, hogy a parlamenti képviselők durván sértegetik más kisebbségek tagjait, és a más hitvallásúakat? Hibázunk, ha korrektül bánunk velük? Hogy tudjuk megakadályozni azt, hogy ilyen emberek kerüljenek az országok élére? És ha mégis – bár remélem, hogy erre sosem kerül sor,- ki menti meg a mi gyerekeinket? Azoknak a gyerekei, akik nem tartoznak a „tökéletes fajhoz“.
Lehet, hogy ott hibázunk, hogy nem mondjuk eleget saját gyerekeinknek és másoknak, hogy az olyan filmek mint A zongorista, vagy A Schindler listája nem csak művészi fikciók, hanem igaz történések leírásai a nácizmus korából. Hogy Winton és gyermekei, vagy Schindler listájának története igazi tanúságtételek a nácik által okozott borzalmakról a fejlett Európában. Nem vagyok biztos abban, hogy képesek vagyunk eleget tenni, de tudom, hogy sokat kell tennünk. Hogy a világot ne kelljen újabb Wintonoknak megmenteniük.
