Az elmúlt két hónapban a közéletben – és nem csak ott – számos jelentős változás történt.  Azt, hogy ezek a változások valóban jelentősek voltak, a szociális hálókon és az online térben uralkodó erős és rendkívül emotív viták is igazolták. A napok múlásával azonban úgy tűnik, hogy a lakosság nagy része képes elfogadni és megérteni a változásokat. Nem marad tehát más hátra, mint reménykedni abban, hogy ez a változás a politikai ellenzék oldalán is bekövetkezik. Hogy véget ér a kormánypártok és azok képviselőinek végtelen sértegetése, és végre elkezdünk azzal foglalkozni, amiért bizalmat kaptunk a választóktól, és amiért bekerültünk a parlamentbe.

Beismerem, a változások számunkra sem egyszerűek. Most, hogy az indulatok lassan lecsillapodnak, nyilvánvaló, hogy a társadalomban olyan változások mennek végbe, melyeket senki sem kívánt. Azonban szerintem az a lényeg, hogy képesek vagyunk-e őket elfogadni. Próbáljunk elgondolkozni azon, hogy valóban megbocsáthatatlan bűn-e a bal- és a jobboldal együttműködése, vagy egy nemzeti párt együttműködése egy olyan párttal, amely a nemzeti kisebbségeket is képviseli. Mindezt anélkül, hogy konkretizálunk kéne az együttműködőket. Szerintem nem az. Próbáljunk elgondolkozni azon is, hogy árulásnak számít-e, ha egy politikai párt próbálja érvényre juttatni programját, és amikor ez sikerül, kormányra lép. Szerintem nem az. Ha megváltozik a polgárok választási magatartása, amit főleg azok a pártok okoznak, akik évekig „a rossz politikusokról“ kiabálnak, nem lephet meg minket a választási eredmények következménye sem. Erre a változásra lehetne úgy reagálni, hogy nem fogadjuk el a mandátumot, és folyamatosan előrehozott választást követelünk mindaddig, míg az eredmény nem fog végre egyezni a mi elképzeléseinkkel. Vagy elfogadjuk ezeket a változásokat, és megpróbáljuk őket kihasználni azon ígéretek megvalósítására, amelyeket a polgároknak adtunk a választások során. Tehát harcolni fogunka jogállamiságért és a korrupció ellen, az iskolaügy és egészségügy jobb működéséért, valamint a vidéken élő polgárok méltóságteljes élete érdekében.

Ha a változáshoz szükséges az együttműködés, az egészséges kompromisszumok, a tolerancia és a tisztesség, akkor én jelentkezek ehhez az együttműködéshez. Még megváltozott körülmények között is. Remélem, hogy egyszer ez az együttműködés, a láthatóbb és érezhetőbb eredmények eléréséért való igyekezet további változásokat is hoz majd magával. Egy olyan koalíciót és ellenzéket, amelyek kölcsönösen elfogadják egymást, és bíznak egy korrekt, szakmai és érdemi párbeszédben az ellenzék és a koalíció között. Elfogadják egymás véleményét, és a gyűlölködést kizárják a politikai munkából. Én ennek érdekében szüntelenül igyekezni fogok ezt előremozdítani.

Ezzel felszabadulhat az az energia, amire nemcsak az EU-s elnökség során lesz szükségünk, hanem főleg a radikalizmus elleni küzdelemben. Meg kell akadályozni a radikalizmus és a szélsőségek előretörését, úgy, hogy közben védjük a polgári társadalmat és a demokráciát. Ez különösen fontos amiatt, ami Európában és a környező országokban történik. Ha nem figyelünk oda, egy napon minden, amit teszünk, értelmét veszíti.

Nemrégiben találkoztam egy érdekes gondolattal – a tízparancsolat nem tartalmazza azt a bevezető mondatot, hogy: „Ha úgy gondolod,…”. Miután elmosolyodtam enyhe iróniája felett, rájöttem, hogy ez pontosan kifejezi azt a helyzetet, amelybe a választások után kerültünk. Itt a Híd helyzetére gondolok. Azonban egy kicsit változtatni kellene a gondolaton: „Menj és teljesítsd a politikai programod, valamint azt, amit a polgároknak ígértél”. És úgy, ahogy az a gondolatban le van írva, nem lehet bővíteni egy bevezető mondattal: „Ha minden olyan ideális lesz, ahogy azt elképzeled,…”.

Olyan döntést hoztunk, amely az egyetlen lehetséges döntés volt. Úgy, ahogy azt más pártok is tették. Igen, nehéz kompromisszumokat hoztunk, igen, sokan meglepődtek, igen, a szociális hálókon sok szidalmat kaptunk. És megértjük, hogy valaki nem 100 napot, hanem 100 másodpercnyi esélyt sem akar adni nekünk. De még egyszer hangsúlyozom, hogy készen álltunk, és készen is állunk meghozni a helyes döntéseket, nem pedig csak a népszerűeket. Teljesíteni akarjuk a választási programunkat, teljes felelősséggel és komolysággal, vállalva az összes velejáró következményt. Bízom benne, hogy azokat is meg tudjuk győzni, akik ma szemüket-fülüket befogják és csak a saját igazukat látják. Most, mikor megalakult az új parlament és az új kormány, szükségesnek tartom, hogy még egyszer hozzászóljak a témához.

Most kezdődik az igazi munka, ami még az ún. „rendes üzemmódban” is nehéz lenne, amikor minden úgy működött, mint eddig. Amikor hozzá voltunk szokva a jobboldalhoz, baloldalhoz, bizonyos standardhoz és rendszerhez. Csakhogy Szlovákiában a dolgok 2011 körül elkezdtek változni. A rendszerellenes és elfogadhatatlan jelenségek a közélet szokásos és akceptálható részévé váltak. Úgy Szlovákiában, mint határain kívül is. Hirtelen egy olyan világban találtuk magunkat, ahol minden máshogy működik. Minden változik. Ami önmagában nem rossz, csak kiszámíthatatlan. Ezért örülök, hogy minden kikötés ellenére gyorsan alakult meg a kormány, a parlament megtartotta alakuló ülését és bízom benne, hogy az ünnepek után mindannyian a lényegre fogunk összpontosítani: hogy ez az ország a felbolygatott hazai és külföldi vizek ellenére egy stabil, demokratikus és egy fejlődő európai országgá váljon, amely polgárai javát szolgálja.

Politikai karrierem legnehezebb napjait élem meg. Nem csak azért, mert nagyon kemény döntéseket kell meghoznom, hanem azért is, mert a választók egy része most mintha elutasítaná azt, amit eddig elfogadott. Gondolok itt az együttműködésre, a kompromisszumkötésre, a tények és a vélemények közötti különbségtételre, valamint arra, hogy tegyük félre a történelmi sérelmeket. Azok, akik a mai napig tapsoltak az együttműködésnek, ma elítélik és árulásnak nevezik. Azok, akik pedig a Híd megalapítása óta árulónak neveznek, most az előrehozott választásoknak örülnének, amelyek a radikálisok megerősödésén kívül semmit sem hoznának.

Mindig a kis lépések politikájának híve voltam. Egy ország működésének jellegén lehet egyik napról a másikra változtatni, csak fokozatosan. Minden attól függ, hogy mit engednek a körülmények. És az idei márciusi választások egyértelműen meghatározták a jövő lehetséges lépéseinek keretét.

Én is egy jobboldali kormány létrejöttében bíztam. Abban a pillanatban azonban, amikor az SNS közgyűlése eldöntötte, hogy egy jobboldali kormányt nem jöhet létre, az egyetlen lehetőség egy bal-jobb kormány kialakítása volt. Az igaz, hogy máshogy is kinézhetett volna, ha az SaS nem a könnyebb utat választotta volna. Lehettünk volna mi, az Sas és a Sieť, még az akkori összesen 42 mandátummal, a Smer határozott ellenpólusa. De az SaS sajnos nem volt hajlandó a kompromisszumkeresésre. Számomra és a Híd számára is az előrehozott választások, illetve a szakértői kormány elfogadhatatlan megoldást jelent, mégpedig a radikalizmus és a rendszerellenes erők térnyerése miatt. Az előrehozott választások nem oldottak volna meg semmit. Elég visszaemlékeznünk a Radičová-kormány utáni választásokra. Az elmúlt négy év alapján és az 5-ei választások eredményei alapján látjuk, hogy hova fajultak a dolgok. A kampányban tetszetős minden és mindenki ellen lenni. Az ilyen retorikával könnyen lehet szavazatokat szerezni. De már vége a kampánynak. Most olyan felelősségteljes döntéseket kell hoznunk, amelyek nem mindig népszerűek. Meggyőződésem azonban, hogy a kis lépések politikájával sikereket érhetünk el.

Az utóbbi napokban a negyedik tárgyaláson vettem részt a kormány programjának prioritásaival kapcsolatban. Ma kijelenthetem, hogy a múltban semmilyen koalíciónál sem sikerült ennyi javaslatot elfogadtatnunk, mint most. Meggyőződésem, hogy ha sikerül ezeket a rendelkezéseket beiktatnunk a kormány programnyilatkozatába, és sikerül ezeket végre is hajtanunk, akkor jól döntöttünk a kormányra lépéssel. Én azért vagyok a politikában, hogy megoldásokat találjak. Ez a feladatom.

Nem elég úgy tenni, mintha fontos lenne számunkra Szlovákia jövője és közben csak a  személyes ambíciókra koncentrálni. Nem elég tiszta gallérral állni a partvonalon és onnan kiabálni, hogy hogyan kellene játszani. Fel kell állni a pályára és onnan játszani a meccset. A lehető legnagyobb odaadással.

Én, mi ezt a meccset végigjátsszuk. Hiszem, hogy sikeresen.