Az elmúlt napokban elárasztották a közösségi oldalakat és az én e-mail fiókomat is az Újbányán /Nová Baňa/ tartandó metálzenei fesztivállal kapcsolatos tiltakozások és felhívások. Bevallom, eleinte fogalmam sem volt, miről is van szó, ezért megnéztem közelebbről.  Annak ellenére, hogy keresztény vagyok, hogy a pozitív dolgokat szeretem, és hogy ilyen zenét nem hallgatok, úgy gondolom, hogy nekünk, politikusoknak nincs jogunk mindenbe beleavatkozni, ami ebben az országban történik. Beleértve azt is, milyen zenét hallgatnak az emberek. Arról is meg vagyok győződve, hogy a rendvédelmi szervek és a helyi önkormányzat mindent megtesznek azért, hogy a fesztiválon senki jogai ne sérüljenek, - sem azoké, akik részt vesznek rajta, sem pedig a környéken élőké.

            Én megéltem azt az időszakot, amikor csak olyan zenét hallgathattnuk, amit a politikusok megfelelőnek tartottak a számunkra, amikor csak azt olvashattuk, amit a cenzúra megengedett. Emlékszem, amikor recsegő tranzisztoros rádiónkon igyekeztünk megfogni az osztrák és luxemburgi adókat. Csak azért, hogy olyan zenét hallgathassunk, amit kedveltünk. Éppen a 40 év korlátozás miatt is vártuk olyan repesve és tárt karokkal a demokráciát. Lehet, hogy többet, lehet, hogy mást vártunk tőle. De azt szerintem egyikünk sem akarja, hogy a demokrácia egyik alapvető értékét – a szabadság eszményét a politikusok megerőszakolják.

            A közép- és kelet-európai térségben megszokott dolog, hogy a politika és a politikusok úgy bánnak a demokráciával, ahogy éppen nekik megfelel. Addig „építik“, amíg az előnyöket és politikai pozíciókat biztosít a számukra. Abban a pillanatban, amikor a demokrácia veszélyeztetné őket, azonnal olyan modellek után néznek, amelyek bebetonozzák a politikai hatalmukat.

            Én a demokrácia híve vagyok. Minden hibájával együtt. És nemcsak azért, mert még senki sem talált ki jobbat, hanem azért is, mert ebben látom a biztonságos és tisztességes élet garanciáját. Meggyőződésem, hogy keresztény szülőként teljesítettem a feladatomat. Többek között azzal is, hogy a lányom olyan zenét hallgat, amely az életet, nem pedig a halált ünnepli.

            Politikusként pedig arra kell törekednem, hogy a polgárok mindennapi élete ebben az országban okot adjon az élet ünneplésére. Tiszteletben tartva minden más véleményt és ízlést.