Tegnap az Európai Tanács közelgő soros elnöksége kapcsán számos találkozón vettem részt Hágában. Meggyőződésem, hogy alapos felkészülésünk, és az elnökséget átadó országgal, Hollandiával folytatott korrekt dialógusnak köszönhetően az elnökséggel kapcsolatos. „mindennapi feladatainkat”becsülettel el fogjuk tudni végezni. A parlamenti választások óta eltelt rövid idő ellenére a kormány és a parlament készen áll a feladatra.

A nehezebb feladatot a nemzetközi kérdések jelentik, melyekkel foglalkoznunk kell majd. Legyen itt szó a brexitről, Görögország nehézségeiről, vagy akár az Oroszország elleni szankciókról. Ezekről a témákról már sok mindent megírtak, ennek ellenére úgy gondolom, hogy nem minden szlovákiai politikus tudatosítja a kihívások komolyságát. Szlovákia helyzetét azok a témák nehezítik, amelyekkel szerintem még otthon sem vagyunk teljesen tisztában – itt főleg a menekültválság kérdéseire gondolok, amelyek folyamatosan változnak, vagy Szlovákia menekült-kvótákkal kapcsolatos bírósági beadványa az EU-val szemben. Sajnálom, hogy más, néhány politikus számára sokkal fontosabb téma miatt nem fordítunk elegendő figyelmet ezekre a kérdésekre. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az ellenzék témái kevésbé fontosak. Inkább csak arra a tényre szeretnék rámutatni, hogy nemcsak egy nagyon nehéz félév előtt állunk, amely óriási kihívást is fog jelenteni. Nemzetközi szempontból talán ez a legnagyobb kihívás Szlovákia eddigi történelmében.

A Hágában folytatott tárgyalások után azon töprengtem, mi is hiányzik a fönt említett témákon kívül az elnökségünket illetően. Egyrészt mi, Szlovákia polgárai, várunk-e valamit ettől az elnökségtől, másrészt, mi az, amit mi tudunk nyújtani Európának. Az aktuális felmérésekből tudjuk, hogy az utóbbi években csökken azon emberek száma, akik az EU-ban való tagságot kimondottan jó dolognak tartanák. Míg 2010-ben ez 70% volt, ma már csak 52 százalék. Igaz, hogy nem növekszik azoknak a száma, akik elutasítanák az Uniót, de azok száma növekszik, akiknek nincs egyértelmű nézetük, véleményük. Ezt nem tartom jó jelnek akkor, amikor növekszik a szélsőség egész Európában és Szlovákiában is.

Azt gondolom, hogy éppen az elkövetkezendő elnökséget kéne kihasználni arra, hogy közelebb hozzuk Európát az emberekhez. Hogy megbizonyosodjunk arról, hogy az Európai Unió nem a brüsszeli hivatalnokokról szól, hanem rólunk. Az európaiság érzését én, mint polgár, elvárnám az elnökségünktől, és büszkén képviselném országunk sokféleségét, vendégszeretetét és a „jó ideákat“ amelyek itt születnek.

Hogy az év végén egészséges önbizalommal adhassuk át Máltának az elnökséget, úgy, ahogy a hollandok nekünk. És azzal az érzéssel, hogy az elnökség mindkét fél, tehát Szlovákia és az Európai Unió számára is hasznos volt.