Az állampolgársági törvény már egy ideje vita tárgyát képezi köztünk és koalíciós partnereink között. Jelen helyzetben azonban úgy látom, hogy nem vagyunk képesek olyan kompromisszumot kötni, amely teljes egészében tükrözné a mi elképzeléseinket és egyben a koalíciós képviselők számára is elfogadható lenne. Ezért a döntés, hogy várjunk a törvénymódosítási tervezettel őszig.
 

Nem ez az első eset, amikor egy törvény vagy törvénytervezet beterjesztője úgy dönt, hogy inkább elhalasztja lépését. Ennek oka nem a félelem, vagy a nemtörődömség, hanem az, hogy az adott változás ne a polgárok, jelen esetben a szlovákiai magyarok kárára szolgáljon. Szintén fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy nem a Híd volt az, aki meghiúsította a Fico-féle törvény eltörlését, hanem Matovič és Procházka képviselő urak. Mi beterjesztettük módosító javaslatunkat és készen álltunk megszavazni azt, de a körülmények sajnos közbeszóltak. Ezért van még mindig érvényben az előző kormány törvénye, ezért veszíthetik el továbbra is szlovák állampolgárságukat polgáraink.

Nem mellékes azonban az a tény sem, hogy a Magyarországról érkező kezdeményezés, vagyis a kettős állampolgárság felkínálása körül nincsenek még tisztázva bizonyos kérdések. Véleményem szerint érdemes kivárni, hogy aktív vagy passzív választójogot fognak-e kapni az állampolgárságért folyamodók. Tisztában kell lennünk minden ténnyel ahhoz, hogy léphessünk. Természetesen ezt tudtuk akkor is, amikor benyújtottuk módosító javaslatunkat, de mielőbb cselekedni akartunk, hiszen a jelenlegi törvény elfogadhatatlan. Koalíciós partnereink azonban nem így gondolták. Kérdéses, hogy beigazolódik-e vajon azon félelmük, hogy a kettős állampolgárság megadása okot szolgálhat a magyarországi pártok Szlovákiában való kampányolására. És ezt a félelmet Magyarországnak kell eloszlatnia.

Többen kritikusan nézik, hogy őszig várni akarunk. Talán már elfelejtették, hogy az első és második Dzurinda-kormány idején is megesett, hogy fontos, kisebbségi kérdéseket érintő törvényeket nem sikerült, vagy csak később sikerült elfogadtatnunk éppen a koalíciós felek ódzkodása miatt. Jelen esetben bízom abban, hogy miután világosan fogjuk látni Magyarország szándékait, könnyebb lesz ész érvekkel meggyőzni a többi képviselőt is.

Szerző: Bugár Béla  2011.03.22. 13:14 komment

Címkék: törvény állampolgárság

süti beállítások módosítása