Mi sem akarjuk az adófizetők pénzét kiszórni az ablakon, nem akarunk olyan feneketlen zsákokat tömni, mint pl. Görögország, ahol a fizetések és a nyugdíjak többszörösei a szlovákiaiaknak. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy minden kölcsönről a parlament szavazzon és amennyiben úgy dönt, akár el is utasíthassa azt. Az eurómentőcsomag olyan országok megsegítésére jött létre, melyek a pénzcsomag által ki tudnak lábalni a bajból. Ahogy azt Richard Sulík is beismerte, az Írországba juttatott pénzcsomag hasznos volt, hiszen általa az ország gazdasága helyrerázódott. Ilyen országok támogatására jött létre az eurómentőcsomag.

És most nézzük a másik oldalt. Mivel jár az, ha a parlament nem szavazza meg a mentőcsomag elfogadását, milyenek lehetnek a következményei az SaS és Richard Sulík keményfejűségének.
Különféle tanulmányok születtek a jelenlegi helyzet kapcsán, melyek szerint az euróövezet szétesése jóval drágábba jönne ki, mint az eurómentőcsomag elfogadása. Konkrét példával egy svájci tanulmány szolgál, miszerint egy német állampolgárnak az eurómentőcsomag elfogadása 1000 eurójába kerülne, ám az euró bukása már 7000 eurójukba.

Jelenleg az a legvalószínűbb, hogy az unió összes tagállama elfogadja az eurómentőcsomagot. Ha Szlovákia egyedüliként nem szavazná meg az elfogadását, az azt fogja jelenteni, hogy az ország nem akar hozzájárulni az euróövezet stabilitásához. Ezáltal Szlovákia pozíciója jelentősen gyengül az Európai unióban. Arról nem is beszélve, hogy egyszer ne adj isten nekünk is szükségünk lehet a mentőcsomagra, és akkor bizony az uniós országok szolidaritását a másik oldalról fogjuk nézni.

Az eurómentőcsomag legalább olyan fontos kérdés, mint az Európai unióba való belépésünk volt hét évvel ezelőtt. Most az euróövezet és az Európai Unió túléléséről van szó, ezen túl pedig Szlovákia jövőjéről. Ezért tartom fontosnak hangsúlyozni, az eurómentőcsomag elutasítása az euróövezet széteséséhez is hozzájárulhat, ez pedig az euró elértéktelenedéséhez vezet majd. Ezt szeretnénk megelőzni a csomag elfogadásával, hogy olyan országokat segítsünk meg, amelyek ezzel a segítséggel képesek a helyzetük megoldására.

Ugyanúgy, mint más pártelnököket, engem is érdekelt, miként írt az eseményről a szlovákiai magyar sajtó. Nem lepődtem meg. Eljutottam abba az állapotba, hogy néhány szerkesztőt, főszerkesztőt és kiadót csak sajnálni tudok. Edzett vagyok. Kis iróniával még azt is kijelenthetem, hogy a tavalyi választási kampány volt húszéves edzőtáborom tetőfoka.

Tisztelet a kivételnek, de a magát függetlennek mondó szlovákiai magyar sajtó a múlt héten kitett magáért.  Elsőként jött a 63-as út kiszélesítése. Miként köthetnénk bele ennél a témánál is a Hídba? Egyszerűen: hallgatunk arról, hogy ez a párt politikusainak érdeme. Nem sokkal ezután az egyik legelfogadottabb közvélemény kutató intézet „szerencsétlenségükre” 9 százalék felett becsülte a Híd parlamentbe való jutását. Mindezt tetézte a tény, hogy az állampolgársági törvény alkotmánybíróságra való beterjesztéséhez szükséges 30 aláírás helyett 44-et gyűjtöttek össze képviselőink. Nehéz az effajta sikereket vereségként interpretálni, néhányan azonban mégis megpróbálták. Fejtegették a Híd sikerének titkát, vagy éppen összeesküvés-elméleteket gyártottak, párton belüli puccsról, leváltások szükségességéről informáltak a kongresszus kezdetén.  Az egyik magát szintén függetlennek valló portál pedig úgy vezette föl a kongresszust, miszerint „fiúk, lányok összejöttek”- ami végülis még mindig jobb, mintha nénik és bácsik találkozójaként nevezték volna meg. De hogy egy szerkesztő azért kapja fizetését, hogy egy az egyben a párt oldaláról veszi át a tudósítást (amihez szíve joga, hiszen azért van ott) és csak egy ilyen nevetséges lózungot képes saját ötletként hozzáadni, számomra megmagyarázhatatlan. Ennyit a sajtóról.

Most, a kongresszus után elmondhatom, „Mi a Híd titka“. Az, ami a választási kampányunkat is jellemezte. Hogy nem pocskondiázunk, nem háborúzunk, „csak” tesszük a dolgunkat. Lehet, hogy nem zászlók alatt és jelszókat harsogva a porondon, hanem lent a nézőtéren. Ha a sajtóhírek alapján szavaztak volna az emberek 2010-ben, akkor a Híd a várkapuig sem jut el, nemhogy a parlamentbe. Tehát a titok nyitja a napi munka, a rengeteg tárgyalás, véleményegyeztetés és az együttműködés. Az, hogy ez a sajtó által produkált ellenszél kíséretében történik, csak a pártnak segít.

Nehéz napok, sok munka vár ránk holnaptól is. A hétvégi tanácskozásnak is ez volt a lényege: hogyan  fogjuk a parlamentben , kormányban, és kollegáink által a párt minden szintjén tenni a dolgunkat azért, hogy Szlovákia, mint ország,  az Európai Unió szilárd eleme maradjon és élhetőbbé váljon. A tét az ország, és minden polgár biztos és biztonságos jövője –  és ezért mi mindent meg fogunk tenni. 

A másik fontos impulzust a mostani vérszívó parlamenti időszakot követően egy másik esemény adta. Meghívást kaptam az egyetemisták nyári táborába, a gombaszögi táborba. Az ottani beszélgetések sok energiát és ötletet adtak, a szlovákiai magyar fiatalok ütőképes és életrevaló seregét figyelve pedig optimizmusra lehet okunk. Egy ilyen találkozó tízszer többet ad, mint egy televíziós vita, ahol a megszokott szlogenjeinket pár másodpercbe zsugorítva ismételgetjük. A diákok érdeklődése és őszintesége felüdülés a közhelyekkel és olcsó populizmussal teli mai politikai életben.

Bár a helyzetből adódóan - a Híd csapattal egy éve a kormány részeként irányítjuk az országot - egyértelmű volt, hogy egy Híd-MKP vitában élő célpontként szerepelhetek, de ez nem tántorított el. Azt gondolom, nem lehet számunkra kérdés, hogy a szlovákiai magyar egyetemisták táborában szinte kötelező megjelennünk. Ha egy kormánypárt és egy parlamenten kívüli párt közt asszimetrikus is a vita, ez nem lehet kibeszélés. Az MKP egy mondattal elintézi, hogy megfiatalodott, hiszen tisztújítást tartott, majd szinte mindenben elégedetlen és mindent támad. Furcsa helyzet persze, hogy a nagy elégedetlenkedők korábban maguk is alkalmat kaptak tenni a most kritizált ügyekért, sokszor egymás mellett tárgyaltunk végig maratoni üléseket. Akkor sajnos nem találták a kiutat, most viszont egy közleményben mindenre tudják a megoldást két mondatban.

De egyáltalán nem bántam ezt a leosztást, mivel tudom, hogy mindent megtettünk, ami erőnkből tellett. Az egyes törvények esetén mi is látjuk, hogy mi lett volna az ideális, általunk felvázolt állapot, azonban a tárgyalóasztalnál már marad a kegyetlen valóság. Kisebbeket léptünk előre, mint azt mi elképzeltük, de előre haladtunk és nem topogtunk egyhelyben. Nem idealista állapotokat kergettünk, aminek nincs politikai realitása, nem Facebook-bejegyzésekben mondtuk meg a nagy igazságot, hanem csak tárgyaltunk, tárgyaltunk és tárgyaltunk.

Nagyon sajnálom, hogy Berényi József pártelnök kollégám nem tudott részt venni a gombaszögi táborban, mivel még május elején kaptunk meghívást a július közepi időpontra. Sajnálom, hogy éppen akkor volt elfoglalt, pedig a pár nappal később kezdődő tusnádfürdői táborra már eljutott a nagyobb távolság ellenére. Orbán Viktorral is bizonyosan fontos nemzetpolitikai kérdéseket kell megoldani, de meglátásom szerint a szlovákiai magyar közösség sorsát sokkal inkább a szlovákiai magyar egyetemistákkal kell elemezni és a megoldásokat keresni. Talán azért is maradunk időnként alul, mert másoktól várjuk a megoldásokat. Kényelmesebb ott előadni, ahol nem szembesítenek a korábbi lépéseinkkel, azonban egy diáktábornak szerintem nem ez a lényege.

Bárdos Gyulával egy jót beszélgettünk, és azt gondolom, hogy a következtetések is egyértelműek. Kell, hogy legyen egy minimum, ami közös érdek, és abban nem szerencsés gyengítenünk egymást. Bár az MKP-nak logikusan az a legjobb, ha a Híd munkájában hibákat talál, mivel az eredmények elismerése az MKP szerepét gyengíti. Azonban, ha a közösség a fontos, amit annyit hangoztatnak, akkor legyen ennek nyoma is. Elfogadhatatlan például az a kettős beszéd, ami a kisebbségi nyelvhasználati törvény kapcsán mutattak. Bődületes kudarcnak tartják a törvényt, majd az MKP maga szervez kampányt arra buzdítva, hogy éljünk a törvénybe leírtakkal. Ugyancsak furcsa, hogy minden rossz az új törvényben, de a párt a honlapján arra bíztat, hogy éljenek a törvényben megfogalmazottakkal.

Sok kérdést kéne őszintén megbeszélnünk, és sok kérdésben tiszta tükör elé kell állnunk. A reális céljainkat és a terveinket tisztán kell látnunk. Ezt erősítette meg bennem a gombaszögi tábor. Lehet a korábbi elképzeléseink is másként működnek, vagy mást mutatnak a mostani politikai környezetben. A politika a megfelelő alkalmazkodást is jelenti a jelen kihívásaihoz, és a politikusok is változnak. Berényi József húsz éve egy szlovák pártban az együttműködést szorgalmazta, Orbán Viktor, húsz éve liberális fiatal volt, ma a nemzeti hitvallásban a keresztény értékekre hivatkozik.

Ugyancsak érdeklődve figyeltem a bloggerek találkozóját, ami a Híd-MKP eszmecsere után következett, és megerősítette bennem azt a tényt, hogy ezt a formát is jobban ki kell használni a véleménycserére. Ismeretlen arcok sok érdekeset és hasznosat mondtak. Ebből adódóan én magam is szeretnék egy aktívabb blogot indítani, ami lehetőséget ad a dolgok kifejtésére, a párbeszédre és a dolgok lényegének keresésére. Mert valószínűleg egyikünk sem a tuti igazság ismerője, de egy tartalmas vitával, az egymás álláspontjainak tiszteletével, és az együttműködéssel tudjuk a közösségünk számára a legtöbbet elérni.

Szeptembertől folytak az előkészületek és azóta sok módosításon esett át a törvény. A végeredmény ugyan nem pontosan tükrözi az eredeti elképzeléseinket, de így is hatalmas előrelépésnek tartom a szlovákiai kisebbségek életében. Majdnem egy év volt szükséges ahhoz, hogy meggyőzzük a képviselőket, igenis van létjogosultsága egy ilyen törvénynek. De sikerült.

Ez a szakasz lezárult, most pedig mindannyiunk előtt egy kisebb pihenés áll. Nem csak az iskolákban, hanem a parlamentben is nyári szünet veszi kezdetét. A különbség csak annyi, hogy míg a diákok felhőtlenül élvezhetik a szabadságot, addig a politikus dolgozni fog, még ha nem is lesz éppen parlamenti ülés. Elő kell készíteni az anyagokat a szeptembertől megtárgyalandó törvénytervezetekre, módosításokra. A koalíciós problémák megoldása is még mindig időszerű. A négy párt között még mindig nem ideális az együttműködés, ezen még sokat kell dolgoznunk, mert még mindig jobb ez az alternatíva , mint az, hogy a Smer vegye vissza a hatalmat. Tehát munka lesz bőven, de majd igyekszem úgy beosztani, hogy elég időm maradjon a családomra és a kertemre.

A kollégáim gyakran megmosolyogják, mikor arról beszélek, hogy nem szeretek nyaralni járni. Hiszen többségük nem tudja elképzelni a nyarat egy tengerparti üdülés nélkül. Mi is készülünk a családdal egy ilyenfajta kirándulásra, legjobban azonban annak örülök, hogy végre lesz annyi időm a kerti munkákra, amennyit szeretnék. Mert számomra ez jelenti az igazi kikapcsolódást. Nincs tömeg, az ember ráér a gondolataiba merülni és közben még hasznosan is tölti el az idejét. Emellett mindig ott van kéznél az iPad, hogy figyelemmel tudjam kísérni a mindennapi történéseket is. :)

Mindenkinek szeretnék ezúton is kellemes, pihenéssel eltöltött nyarat kívánni, hogy aztán ősszel újult erővel tudjunk nekivágni a kihívásoknak!

Mit lát az egyszerű ember: az új kormány spórolni akar, az új kormány megemeli az árakat, az új kormány miatt fizetni kell a kórházakban…  A médiákban heti szinten jelennek meg hírek  a koalícióban zajló feszültségekről és lehetséges kormányválságokról. Könnyű lenne azt mondani, hogy ez az újságírók hibája, hogy ők keresik mindenáron a szenzációt, de nem tehetjük. Be kell látni, hogy ennek a koalíciónak van egy hatalmas problémája: a rossz kommunikáció.

Elég példának megemlíteni a szociális intézkedéseket. Sikerült elérnünk, hogy a kisnyugdíjasoknak csak 15 euró értékig kelljen fizetniük a gyógyszerekért. Vajon hányan tudnak erről? Vagy az ikrek után járó állami támogatásról. Pedig ilyen lépéseket a magát szociálisnak valló – és a jelenlegi kormányt erősen kritizáló - baloldali pártok még csak nem is terveztek.

Nemrég értesültem arról, hogy a szomszédos Bécsben majdnem háromszor kevesebb a kórházi ágyak száma, mint Pozsonyban. Pedig ha összevetjük a két város lakosainak számát - Bécsnek több mint másfél millió, Pozsonynak pedig alig több mint fél millió – éppen az ellenkezőjére számítanánk. Nem a kórházi ágyak mennyisége a mérvadó, hanem az egészségügyi ellátás minősége. Sajnos ez a tény sincs elégségesen lekommunikálva a lakosok irányába, nem csoda, hogy értetlenül csóválják fejüket az egészségügyi minisztérium tervein.

A gondot azonban nem csak a kormánypártok kifelé irányuló nyilatkozataiban kell keresni. Egymással sem találjuk gyakran a közös hangot. Úgy érzem, hogy már most versengés folyik a négy párt között. Ezelőtt kicsit értetlenül is állok, hiszen még három év van hátra a következő parlamenti választásokig, nem a saját népszerűségünkre kellene koncentrálni, nem a sajtó elé kellene futni minden kisebb gond felmerülése kapcsán, előbb egymás között kellene megbeszélni a megbeszélnivalót.

Félreértés ne essék, nem vádaskodni akarok. Tisztában vagyok vele, mennyire nehéz elmondani és megértetni, hogy például a spórolás hosszútávon kifizetődő lesz mindannyiunk számára. Én csak azt sajnálom, hogy ami jó, ami eredmény és előrelépés, az eltörpül a negatívumok mellett. De ebben mindannyian ludasok vagyunk.