Ha a Híd politikusai közül bárki felveti az együttműködés lehetőségét a két párt között, az MKP politikusai közül mindig akad, aki ezt a kezdeményezést elüti. Valamivel több, mint három hónapja, amikor a Híd jelezte, hogy központból kellene pozitív jelzést küldeni, amivel elősegítenénk a lehetséges együttműködést a megyei választásokra, akkor az MKP vezetősége úgy válaszolt, hogy messze van az még, különben is a megyei struktúrák feladata, sőt, Csáky Pál azóta többször is jelezte, hogy a megyékben az MKP az erősebb. (Tekintettel arra, hogy a Híd megalakulása után három hónappal zajlottak a megyei választások, az eredmény nem is lehetett más). A Híd országos elnöksége, de az Országos Tanácsa részéről is őszinte a szándék, hogy a két párt együttműködjön a megyei választásokon.

Farkas Iván esetében  - lévén, hogy tőlem fiatalabb - elvárható lenne, hogy pontosan emlékezzen a 2012-es parlamenti választásokkal kapcsolatos Híd-ajánlatra. Farkas Iván szerint:  „A Most-Híd visszautasította a közös választási listán való indulás lehetőségét”. Emlékeztetni szeretnénk – ez visszakereshető az akkor sajtónyilatkozatokból és az MKP-nak címzett levelünkből is - mi a koalíció lehetőségét utasítottuk el, a közös választási listát pedig mi magunk javasoltuk. Vajon milyen együttműködést képzel el Iván, ha egyben azt jelzi, hogy a parlamentben azonnal külön frakciót alakítottak volna. A cél tehát csak az lett volna, hogy a Híd segítségével ismét elfoglalhassák a parlamenti székeket? A közös politizálás már nem is érdekes? Akkor minek írtuk alá az ún. kisebbségi minimumot?

Farkas Iván számon kéri rajtunk, miért nem segítünk, hogy az MKP az ún. Népi Platform tagjává váljon. Mintha kiskorúsítaná az SDKÚ és a KDH vezetőit, akik nem tudják önállóan eldönteni, hogy kivel akarnak és kivel nem együttműködni. Ugyanilyen alapon számon kérhető volna az MKP-n, hogy miért nem segíti a Hídat abban, hogy partneri viszony alakuljon ki a magyar kormánnya?. Mi azonban ezt nem várjuk el, éppen ellenkezőleg, a magyar kormányra bízzuk, továbbra is figyelmen kívül hagy-e több mint 150 000 magyar szavazatot.

Farkas Iván felteszi a költői kérdést: ”Tudják ki tapsikol leginkább a felvidéki magyar politikai képviselet megosztottságán? A szlovák politikai képviselet, nekik ez a helyzet hihetetlenül megfelel. Felosztottak bennünket jó magyarokra és rossz magyarokra.” Akkor most én is hadd tegyek fel egy költői kérdést: Ugyan ki osztott fel bennünket jó és rossz magyarokra? Vajon nem az MKP politikusai Farkas Ivánnal együtt árulóztak, káeftéztek és gorilláztak? Sőt, teszik ezt mind a mai napig?

Tudod, Iván, mi a megoldás? Szemléletet kéne váltani. Elég legyen már abból, hogy erkölcsi kérdésként kezelitek, hogy ki kire szavazott és ki milyen pártot képvisel. Legyen ez a választó döntése. És ezt tartsa mindenki tiszteletben. A mi felelősségünk pedig az, hogy tisztességesen képviseljük a választóink érdekeit és feltételek nélkül igyekezzünk egy irányba húzni a szlovákiai magyarok szekerét.

Szent István személye a nemzeti összetartozás, az összefogás jelképe. Élete és munkássága meghatározta a magyarság útját, ezért is tartom fontosnak az augusztus 20-i megemlékezéseket. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az összefogást, az összetartozást mindenki a maga módján értelmezi. Sajnos. Az MKP egyes képviselői számára csak pártjuk tagjai és választóik összetartozását jelenti.  Hájos Zoltán, az MKP Országos Elnökségének tagja nem szalasztotta el az alkalmat, hogy a Dunaszerdahelyen szervezett megemlékezésen tartott megnyitó beszédében említést tegyen a Hídról, arról, hogy pártunk nem képviseli megfelelően a szlovákiai magyarság érdekeit. Próbálok visszaemlékezni, hogy mit tett az MKP az elmúlt két évben az itt élő magyarok valós gondjainak megoldása érdekében, és mit a Híd.

Elfogadtuk a kisebbségi nyelvhasználati törvényt. Az MKP ugyan visszalépésnek minősítette azt, kampányuk során azonban kihasználták a törvény adta lehetőségeket és csapatokban jártak leleplezni a magyar nyelvű táblákat azokban a községekben, ahol azelőtt nem volt lehetőség a magyar nyelvű helységnévtáblák elhelyezésére.  A törvénynek köszönhetően olyan településeken is bővülhetnek, illetve megmaradhatnak a nyelvhasználati jogok, ahol a kisebbségi lakosok száma eléri a 15 százalékot. A törvény hatályba lépése előtt ez a határ 20 százalékos volt.  Valóban nem a magyarok érdekeit védi ez a törvény?

A jelenlegi kormány egymillió euróra tervezte lefaragni a kisebbségi kultúrák támogatására szánt összeget, ami hatalmas érvágást jelentett volna a szlovákiai magyar kultúra számára. Elértük azonban, hogy a jövő évi költségvetésben ugyanaz az összeg szerepeljen erre a célra, mint idén. Ezzel sem a magyarok érdekeit szolgáltuk?

 Szintén kritika célpontjává vált a Híd képviselője által elfoglalt kisebbségi kormánybiztosi poszt, bábuként és látszatfunkcióként emlegették az MKP képviselői. Pár hónappal A. Nagy László hivatalba lépése után azonban már kézzel foghatóak az eredmények. Elérte, hogy a Komáromban elhelyezett Budapešť táblát Budapest feliratúra cseréljék és nagyban közrejátszott a már előbb említett kisebbségi kultúrák támogatására szánt összeg magasságának megőrzésében. Kinek az érdekeit védte és védi a kormánybiztos, ha nem a magyarokét?
Nem Hájos volt azonban az egyetlen, aki az ünnepi megemlékezést a Híd lejáratására használta fel. Duka Zólyomi Árpád gyászmagyaroknak nevezte a hidasokat a nagymegyeri ünnepségen. Az ilyen szavak kapcsán mindig az jut eszembe, hogy míg egyesek csak verik a mellüket, addig mi valós tettekkel bizonyítjuk kötődésünket a magyarsághoz, hagyományainkhoz és kultúránkhoz. Rudolf Chmel másfél évig volt a kormányhivatal kisebbségekért felelős kormányalelnöke, mégis többet tett le az asztalra, mint Csáky Pál nyolc év alatt.

Felmerül bennem a kérdés: valóban ez az együttműködéshez vezető út?  Hogy a március 15-i ünnepségek után már az augusztus 20-i megemlékezéseket is kisajátítják és uszításra használják fel az MKP egyes képviselői? És ez nem csak a konkrétan megnevezett személyek, hanem az egész párt felelőssége is. Ilyen hozzáállással sosem leszünk képesek közösen képviselni a szlovákiai magyarok érdekeit. Pedig ez lenne a cél.

Sokan úgy gondolják, hogy az ellenzéki pártok feladatai a kormány kritizálásában, javaslatainak értékelésében és az ellenük való szavazásban merülnek ki. Nem állítom, hogy nincs ebben némi részigazság, hiszen az esetek többségében a kormány és az ellenzék nézetei eltérnek. Ezért logikus, hogy bizonyos kérdésekben nem tudnak közös nevezőre jutni. Az ellenzék feladatai ezzel azonban nem érnek véget. Szerintem az a legfontosabb, hogy mi, mint volt kormánypárt a lehető legtöbbet megtegyük azért, hogy megvédjük mindazt, amit az elmúlt kormányzási időszakban elértünk. 

Ez az egyik ok, amiért fontos számunkra a kisebbségi kormánybiztos posztja. Iveta Radičová kormányzása idején kiépítettük az emberi jogokért és nemzeti kisebbségekért felelős hivatalt, amely nagyban hozzájárult a többségi lakosság és a kisebbségek közötti feszültség enyhítéséhez. Mivel Robert Fico ezt a hivatalt megszüntette - csakúgy, mint a kisebbségügyi  kormányalelnök posztját – szeretnénk megtartani legalább annak jogköreit, hogy megakadályozzuk a feszültség újbóli kialakulását. A kormánybiztos elsőként figyelmeztethetne minket, ha a törvényjavaslatokban a kisebbségek jogainak megsértését észlelné. A mi pártunk nyíltan vállalja, hogy minden Szlovákiában élő nemzeti kisebbség érdekeit képviseli és ezért fontos, hogy a kormánybiztos elegendő jogkörrel legyen felruházva és szükség esetén léphessen.

Nem csak a kormánybiztos esetében fontos az említett ellenzéki feladat. Példaként említhetném akár a sokat vitatott második nyugdíjpillért is. Meggyőződésem, hogy a pénz, amit a fiatalabb emberek gyűjtenek ebben a pillérben, elértéktelenedhet. Fico kormánya ugyanis már jelezte, hogy ennek a megspórolt összegnek a 4 vagy akár 6 százalékát is elvenné – pontos adatokkal még ugyan nem rendelkezünk, de annyi biztos, hogy a kormánynak tervei vannak ezzel a pénzzel. A mi feladatunk, az ellenzék feladata felhívni az ilyen és hasonló esetekre a polgárok figyelmét és megtenni mindent annak érdekében, hogy megóvjuk őket a rossz döntések hatásai elől. A mi választóink nem azért adták ránk a voksukat, hogy csendben lapuljunk a parlament padsoraiban, hanem hogy kiálljunk az érdekeik mellett és mi erre készen állunk.
 

Ma Robert Fico hivatalosan is bejelentette, amit a választások óta sejtettünk, hogy a Smer egyedül fog kormányt alakítani. Négy év egypárti kormányzás vár Szlovákiára, annak minden előnyével és buktatójával. Magát a döntést teljesen legitimnek tekintem, hiszen Robert Fico pártja az 1,1 millió szavazatával és 83 mandátumával olyan felhatalmazást kapott, mely előtt mindenkinek fejet kell hajtania, aki tiszteli a demokrácia játékszabályait. Az országra nehéz időszak vár, komoly, felelős döntéseket kell meghozni, s azokért vállalni a felelősséget. Mostantól kezdve nem lesz lehetőségük kibeszélésre, másra mutogatásra, mindenért nekik kell vállalniuk a felelősséget.

A Híd az egyetlen olyan párt, mely képviselni fogja a szlovákiai magyarok érdekeit a parlamentben. Ellenzékbe vonulunk, mert a jelenlegi helyzetben úgy érezzük, így lehet az általunk vallott értékeket és szavazóink, nagyrészt a szlovákiai magyarok érdekeit a legjobban képviselni.

Sokan, - talán rosszakaróink közül még többen, mint a barátaink és támogatóink- az elmúlt napok során megpróbálták a Hídat rátolni a Smerre, belekényszeríteni a pártot a koalícióba. Egyéni érdekek és a szlovákiai magyarság vélt vagy valós féltése egyaránt megjelenhetett ezekben a próbálkozásokban. Sokan úgy vélik, hogy most a Smertől valamilyen csodás ajánlatot kaphattunk volna minden magyar ügyre. Mindenkit ki kell ábrándítsak, nem kaptunk.

Robert Ficónak és pártjának most meg lesz a lehetősége, hogy egyedül is be tudja bizonyítani, képes európai, felnőtt módon viselkedni a kisebbségekkel. Ha nem fogja megváltoztatni az eddig elért eredményeket, és korrekt módon viszonyul majd a magyarokhoz, a Híd is konstruktív ellenzékként viselkedik majd vele szemben az elkövetkezendő négy év során.

A Hídra leadott 170 ezer szavazat, melyek nagy részét a magyarságtól kaptuk feljogosít, sőt kötelez bennünket, hogy a parlamentben ellenzéki pártként védjük a magyarok érdekeit.

A 13 képviselővel nem tudjuk megakadályozni a törvények elfogadását, de ígérem, minden lehetőséget megragadunk majd, hogy figyelmeztessünk, felszólaljunk és védjük az érdekeinket.

Ez a 13 képviselő lehetett volna több is. Igen, a Híd elvesztett közel 30 ezer szavazatot az elmúlt választáshoz képest, s egy képviselővel kevesebben vagyunk jelen a parlamentben. Miben látom ennek az okát? Két évvel ezelőtt, amikor a párt először indult a választásokon, hihetetlen negatív kampányt folytatott ellenünk az MKP, hiszen a szemükben mi voltunk az árulók. Akkor úgy gondoltam, ennél nem lehet mélyebbre süllyedni. A magyar választók többsége akkor mellénk állt.

Ám most, a 2012-es választásokon kiderült, lehet még lejjebb is menni. Bár a hivatalos kampányban az MKP a koalícióról beszélt, mindenki látta, hogyan akarták a Hídra és személyesen rám húzni a Gorilla-ügyet. Már megszokott módon asszisztált ebben a magyar kormány és a magyarországi média is, melyben egyetlen alkalommal sem volt módom megszólalni, míg az MKP elnöke tiszta időben számítva is közel egy órát beszélhetett.

A Híd szavazóinak egy részét sikerült elkedvetleníteniük ezzel a propagandával, ám a Magyar Koalíció Pártja összesen szinte egyetlen új szavazót sem tudott szerezni, ami azt mutatja, hogy az ő fajta politizálásuknak egyszerűen meg van a határa, mely a parlamenti küszöb alatt fekszik.

Megtanultuk a leckét, tudjuk, hogy mi a feladatunk az elkövetkezendő négy évben. Visszaszerezni az elpártoltakat, sőt, azokat is magunk mögé állítani, akik eddig nem voltak velünk.

Mi nem vagyunk haragtartók és bosszúállók. Az elkövetkezendő négy év során progresszív, 21. századi képviseletet akarunk biztosítani a magyarságnak a parlamentben, s azon kívül, szakmai szinteken egyaránt. Ehhez fogjuk kérni majd azoknak az együttműködését, akik túl tudnak lépni saját árnyékukon és egy új, egészséges, hatékony közösségi képviseletet szeretnének a szlovákiai magyarságnak. Mindenkivel hajlandóak vagyunk együttműködni, aki nem ártani, hanem segíteni akar a magyaroknak, legyen az magánszemély, helyi, regionális, vagy országos szervezet. Nehéz négy év előtt állunk, de mi vállaljuk a munkát. Remélem önök is mellénk állnak!
 

A kormányzás elmúlt másfél évében egy érdekes jelenségre lettem figyelmes. A politikai pártokban és azok környékén fiatal, sikeres, öntudatos és kemény üzletemberek jelentek meg. Olyanok, akik sikeres magánvállalkozásokat működtettek, alkalmazottak százait irányították, és egy olyan közegben szocializálódtak, ahol a figyelem és az érdeklődés középpontjában voltak. Amit mondtak, az úgy is történt, az ő nézetük volt az egyedüli helyes vélemény. Ez önmagában még nem baj. Problémává akkor válik, ha ugyanezeket a módszereket kezdik alkalmazni a politikában is, és nem vesznek tudomást arról, hogy itt nem egy magáncégről van szó, hanem egy egész országról és annak öt és félmillió állampolgáráról. A politikában nem lehet érvényes az, hogy csak az én véleményem az egyetlen helyes vélemény, és „utánam a vízözön“. A politikához bizonyos fokú alázat kell, és bizony tudni kell kompromisszumokat kötni.

Sántít az az érvelés is, hogy ez az új politikai garnitúra, mivel szilárd gazdasági háttere van, most már kizárólag csak a „nemzet javát“ fogja szem előtt tartani. Ez alig hihető akkor, amikor olyan masszív és költséges kampánnyal indítanak, amilyet még a három mobilszolgáltató közösen is nehezen finanszírozna.

Egy ideig el lehet játszani, hogy „mit nekem a világ“. Egy ideig lehet civil aktivisták módjára viselkedni, megszegni a közlekedési szabályokat, teleragasztgatni a parlament ajtaját gyalázkodó plakátokkal, tűzijátékot rendezni. De egyszer felelősséget kell vállalni. És ebben látom a politikai „újhullám“ legnagyobb hiányosságát.

A megújulás önmagában természetes folyamat. Ugyanígy természetes, ha a politikai reprezentációtól is elvárjuk ezt a megújulást. De nem esztelenül vagdalkozva és nem populista módon. Inkább két alapvető értéket kellene figyelembe vennünk, amelyre Szlovákiának jelen pillanatban óriási szüksége van: ez a felelősség és a stabilitás. Talán kezdetnek elegendő lenne néhány konkrét lépés és javaslat három területen: hogyan védjük meg az embereket a válságtól, milyen irányba haladjon az ország a jövőben, és a „kivénhedt“ politikusok süllyesztőbe küldésén kívül mit tehetnénk még az átláthatóság és az igazságosság érdekében. Már csak azért is, hogy a választások másnapján ne hideg zuhanyként hasson az országra az, ami majd a lapok címoldalain megjelenik.