A demokrácia szó jelentését és magát az intézményt egyes politikusok igazán sajátos módon értelmezik. Legjobb példa erre a Smer: ahogy a párt a parlamentben viselkedik, illetve Róbert Fico néha már a józan ésszel határos kijelentései. A kormánypárt úgy képzeli el a demokratikus viselkedést, hogy képviselőinek elrendeli, ne vegyenek részt a köztársasági elnök vádemelése kapcsán összehívott rendkívüli ülésen, hogy támadja az Alkotmánybíróságot és segédkezik a főügyész kinevezése körüli huzavonában.

Februárban tettem egy kijelentést, miszerint a szociáldemokraták megerőszakolták a demokráciát. Ehhez továbbra is tartom magam. A keddi „színjáték” a parlamentben pedig csak megerősített ebben a meggyőződésemben. Az antidemokratikus viselkedés mintapéldája, hogy a Smer elrendelte képviselőinek, hogy bojkottálják az ülést. Véleményem szerint ez a szabad mandátumgyakorlásba való beavatkozás.

Az egyik vasárnapi vitaműsorban a miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a főügyészségen kialakult helyzetért tétlensége miatt az Alkotmánybíróság felelőssége is felvethető. Nem ez az első eset, amikor Róbert Fico beleköt az Alkotmánybíróságba, hiszen nem is olyan régen az intézmény egyik döntését kérdőjelezte meg, amikor a szavazólapok megjelölésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót. Egy olyan ügyben, melyben az Alkotmánybíróság már egyértelműen állást foglalt. A Jozef Čentéš kinevezése körüli huzavona a köztársasági elnöknek róható fel, aki a kormánypárt támogatását élvezi. Ha tehát a kormányfő ujjal akar mutogatni, először a saját háza táján nézzen körül és csak utána ítélkezzen. Čentéšnek alkotmányos joga, hogy harcoljon az igazáért, a jogai érvényesítéséért. Ezt a jogot a demokrácia intézménye biztosítja számára. Persze csak abban az esetben, ha a demokrácia fogalmát nem a Smer szemüvegén keresztül értelmezzük.

Érdekesek azonban a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Štefan Harabin szavai is, aki az Alkotmánybíróság egyik bíráját helytelenül és sértő módon csalónak, illetve Szlovákia szégyenének nevezte. Így nyilatkozik az az ember, akinek személye egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy a polgárok a bíróságok munkáját negatívan ítélik meg, és nem bíznak a bíróságokban.

Az igazságszolgáltatásnak a demokratikus ország egyik jelképének kellene lennie, de a bírói döntések megkérdőjelezésével és a bírákkal szembeni vádaskodással ez a hatalmi ág elveszíti szimbolikus jelentőségét. Jó lenne, ha Róbert Fico miniszterelnök és kormánya, valamint Harabin úr újra fellapozná az értelmező szótárt és kikeresné a demokrácia szó jelentését, különben nyilvánosan is kijelenthető, hogy a szocializmus visszatért.

Tegnap végre megtörtént az, amire az egész világ várt. A vatikáni kéményből fehér füst szállt fel. Kíváncsi vagyok, mikor látunk majd fehér füstöt felszállni a szlovák demokrácia kéményéből. Mert egyelőre csak a sűrű, fekete füst gomolyog belőle.

Naponta arról olvasunk a sajtóban, hogy a munkanélküliség a 15 százalékos küszöböt súrolja, az emberek sorra veszítik el munkájukat. És milyen lépéseket tesz a folyamat megállítására, illetve visszafordítására a kormány? Minisztériumokban tart látszatellenőrzéseket a kormányfő, illetve olyan ügyekben tart sajtótájékoztatót, melyekben az Alkotmánybíróság már egyértelműen állást foglalt. Ebből is látszik, mik a jelenlegi kormány prioritásai.

Róbert Fico csütörtöki sajtótájékoztatója nyilvánvalóan csak egyetlen célt szolgát: elterelni az emberek figyelmét a valós gondokról.  Más indoka nem lehetett, hiszen az Alkotmánybíróság a szavazólapok állítólagos megjelölését Trnka főügyésszé való választásakor nem találta alkotmányellenesnek, Čentéš úr megválasztásának folyamatát pedig szintén nem kérdőjelezte meg. Egy ügyben azonban még nem született döntés: hogy az államfő köteles-e kinevezni Čentéšt főügyésszé vagy sem. Érdemes elgondolkodni rajta, vajon miért éppen most kerültek ki az ügyészségről a képviselők vallomásai a főügyészválasztás kapcsán, vajon miért éppen most tart Fico erről sajtótájékoztatót. Valaki egyértelműen attól tart, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság úgy dönt, hogy Čentéšt ki kell nevezni, az óriási károkat okozhat egyes személyeknek, vagy akár pártoknak. Kiderülhetne pl., hogy a Gorilla-ügyben lehallgatott lakásban többek között ki ivott kólát.

Röviden kitérnék a pártunkat és a többi volt kormánypártot ért vádaskodásokra is. Ha Róbert Ficonak igaza lenne, és valóban megjelölték volna a képviselők a szavazólapokat a főügyészválasztáskor, akkor a mi esetünkben 14 egyformán megjelölt szavazólapnak kellet volna lennie. De nem volt. És arra, hogy az egyik volt képviselőnk mégis az ellenkezőjét állítja, csak azt tudom mondani, hogy Igor Sidor nem volt elégedett a pozícióval, melyre a legutóbbi választási listán került. Hogy bosszúból állít-e ilyen valótlanságokat? Nem állítom, de kizárni sem tudom.  

Summa summarum, nő a munkanélküliség és a kormány ahelyett, hogy megoldásokat keresne, csak tovább terheli a munkavállalókat és a munkaadókat. Ahelyett, hogy a hétköznapi embereket érintő problémákra összpontosítana, figyelemelterelő sajtótájékoztatókat tart, melyeken megkérdőjelezi az Alkotmánybíróság döntéseit és az ellenzéki pártokat próbálja befeketíteni. Így néz ki tehát a Smer által oly sokat emlegetett biztonság.

A 2012-es év kifejezetten eseménydúsra és cseppet sem könnyűre sikeredett. Igaz ez úgy személy szerint rám, mint a szlovákiai politikai életre általában. Az évet nagyban meghatározta az, hogy ősszel megbukott a Radičová-kormány. Sokan lettünk egy illúzióval szegényebbek, ráadásul fel kellett készülnünk a választási kampányra is.

Úgy vélem, a Hídnak sikerült helytállnia a márciusi parlamenti választásokon. A szavazók nem kegyelmeztek a volt kormánykoalíció pártjainak. A Hídnak viszonylag jól sikerült átvészelnie ezt az időszakot is, és a szlovákiai választók megint úgy gondolták, van helyünk a parlamentben. Végső soron a választási eredmény egy párt teljesítményének egyetlen objektív fokmérője, ezért is nagyon fontos volt számomra az a megerősített bizalom, amelyet választóink szavaztak meg nekünk. Politikai és közéleti ellenfeleink persze hajlamosak elfelejteni ezt a tényt akkor, amikor a párt parlamenti tevékenységét értékelik.

Miért sikerült a Hídnak talpon maradnia a kormány bukása és a gazdasági válság a kormányzati munkánkat alapjaiban érintő, kényszerítő erejű hatásai ellenére is? Nem azért, mert a szavazóknak nem lett volna más lehetősége, hiszen úgy szlovák, mint magyar szimpatizánsaink kegyeiért harcba szálltak konkurenseink. Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy sokkal inkább a párt munkájának megítélése volt az, ami miatt talpon tudtunk maradni.

A párt 2010-ben 14, majd két évvel később 13 mandátumhoz jutott a parlamentben. Persze azonnal megindult a számháború azzal kapcsolatban, mit jelent ez a magyar képviselettel kapcsolatban. Aki azonban ismeri a politikát az pontosan tudja, hogy nem a mandátumok száma, hanem a párt pozíciója az, amely ilyen szempontból a legfontosabb. A Híd bő tucat képviselőjének sokkal többet sikerült elérnie, mint a „nagy” MKP-nak az előző ciklusban húsz fővel. Akik azt mondják, csak a mennyiségen múlik, azt vajon hogy magyarázzák meg, hogy a Híd 14 fővel érte el annak az államnyelvtörvénynek a módosítását, amelyet korábban húsz magyar képviselőnek sem sikerült? De mondhatnék más példákat is, az Ipoly-hidak kiépítésétől a Csallóközt Pozsonnyal összekötő 63-as út torlódási pontjának kiszélesítésén át a dél-szlovákiai munkahelyteremtésig.

Vajon a puszta számokon múlik az, hogy még a Smer-kormány is hajlandó együttműködni velünk a kisebbségek képviseletének terén? De ha már itt tartunk, egyébként az sem igaz, hogy számszerűleg folyamatosan csökkenne a magyar képviselet ereje a parlamentben, mivel frakciónkban az előző ciklusban nyolc magyar nemzetiségű képviselő ült, jelenleg viszont a választók akaratából kilenc.

Robert Fico elsöprő győzelme, és az utána végrehajtott, ma már mindenki által a saját bőrén érzett elhibázott kormányzati irányváltás nehéz helyzet elé állította a jobboldalt és benne a Hidat is. A Népi Platform kezdeményezésével próbáltunk közös keretet adni annak a politikai küzdelemnek, amelyet jelenleg már nem csak a baloldal baltapontossággal végrehajtott, számos gondot okozó intézkedései ellen, hanem a jobboldali populizmus ellen is vívunk. Emellett pedig ellenzékben sem adtuk fel a konstruktív parlamenti munkát. Azt gondoljuk, hogy a kisebbségi érdekképviselethez nem csak a szorosan vett kisebbségi ügyek tartoznak hozzá, de a szociális, munkaügyi és regionális politika általánosságban. Egy kisebbség csak akkor lehet sikeres, ha az általa lakott régiók is sikeresek, és ezt az elvet próbáljuk érvényesíteni a parlamentben is.

Eddig kevesebb sikerrel próbáltunk közeledni az MKP irányába. Fontosnak tartjuk és személyesen is azt gondolom, hogy kell hogy legyen együttműködés a magyarság politikai képviseletének szervezetei között, parlamenten belül és kívül is. Sajnos azonban sem tavaly ősszel, sem pedig idén nem érkezett pozitív visszajelzés közelítési kísérleteinkre, sőt az MKP egyes vezető politikusai nyilvánvalóvá tették, hogy akaratuk ezzel ellentétes. Véleményem szerint ez végtelenül felelőtlen viselkedés és nem az, amit a szavazók elvárnak tőlünk. Kíváncsian várom, hogy a megyei választások előtt lesznek-e olyan MKP-s szervezetek, amelyek szembemennek a pártközpont kétarcú taktikázásával, és hajlandóak őszinte együttműködésben részt venni velünk. Mi már korábban is jeleztük: készen állunk erre.

A Híd eddigi története az együttműködésről szólt, koalícióképességünk és társadalmi beágyazottságunk eddig is többször bizonyítottuk. Úgy érzem, most a másik félen van a sor az együttműködés melletti elhatározásának gyakorlati bizonyítására. Nyilvánvaló, hogy ahhoz hogy a magyarságnak minden szinten erős képviselete legyen, összefogásra van szükség. A sérelmi politizálás nem vezet sokra, az ellenségeskedés pedig még annál is kevesebbre. Nem elég azt mondani, hogy együtt akarunk működni: tenni is kell érte, elsősorban úgy, hogy elfogadjuk a másikat partnerként és megpróbáljuk megkeresni a közös pontokat. A szavakból elég; lássunk végre tetteket!

A Smer ismét tanújelét adta, hogy a kampányuk alatt oly sokat ismételt biztonság (istota) fogalmát igencsak sajátosan értelmezik. A Népi platform, azaz a KDH, az SDKÚ és a mi pártunk rendkívüli ülést kezdeményezett a héten az igazságügyben uralkodó helyzet miatt. A kormánypárt viszont nem szavazta meg az ülés programját, így nem volt lehetőségünk megvitatni azokat a témákat, melyek szerintünk igenis időszerűek. Pavol Paška, a parlament elnöke ráadásul azt nyilatkozta, hogy ő bármikor hajlandó az igazságügyről vitázni, de most nem. A Smer szerint tehát az igazságügyben minden jól működik, a bíróságok rendesen végzik a munkájukat, az emberek elégedettek?

Meggyőződésem, hogy igenis itt az ideje arról beszélni, hogyan lehetne javítani a bíróság, a bírók munkáját. A Közéleti Kérdések Intézete (IVO) júniusi felméréséből ugyanis kiderül, hogy a polgárok 69%-a (!) nem tartja megbízhatónak a szlovák bíróságokat. Nem is csodálkozom ezen az eredményen, hiszen a bíróságokon egymás után születnek az egyre hajmeresztőbb és érthetetlenebb ítéletek – emlékezzünk csak vissza a Lexa-Kovács ügyre, vagy arra, miként cserélte le a kormány az igazságügyi miniszter javaslatára azokat a személyeket a legfelsőbb bíróságon, akik Harabin kritikusai voltak. Vagy megemlíthetném azt is, hogy a Híd még tavaly ősszel beadványt nyújtott be az Alkotmánybíróságra a kettős állampolgárság ügyében, döntés azonban a mai napig nem született– emberek százai vesztették már el állampolgárságukat a szerintünk alkotmányellenes törvény miatt, a probléma tehát nem tűrne halasztást, az Alkotmánybíróság mégsem tartja sürgetőnek a döntéshozást. De nem is kell az ilyen sokat medializált ügyekre összpontosítani, elég, ha belegondolunk, hogy az egyszerű emberek akár legapróbb bírósági ügyei is évekig húzódnak a legtöbb esetben.

Valóban nem időszerű tehát most vitát folytatni az igazságügyről?

A rendkívüli ülés bojkottálása után nem maradt más lehetőségünk, mint javaslatot tenni az igazságügyi miniszter leváltására, mert az erről szóló ülés programjáról már nincs szavazás. A Smer képviselői kénytelenek lesznek meghallgatni minket. Figyelmeztetni fogjuk a kormányt, hogy míg a Radičová-kormány idején mi nyitottuk a bíróságokat, olyan javaslatokat tettünk, melyekkel beindítottunk egy megújulási folyamatot, addig a Smer az elmúlt hét hónapban egyetlen igazságüggyel kapcsolatos javaslatot és döntést sem hozott. Sőt, mintha az egész témát bezárnák, besöpörnék a szőnyeg alá.

Ilyen tehát a Smer elképzelése a biztonságról? Hogy csökkentik az emberekben azt az érzést, hogy jogállamban élnek? Robert Fico pártja valószínűleg elfelejtette, hogy a jogállamot, a demokráciát nem elég kivívni magunknak, azért állandóan küzdeni kell, tökéletesíteni kell azt. És a mi feladatunk, hogy erre emlékeztessük őket.

Vissza szeretnék térni röviden a múlt heti parlamenti felszólalásomra a regisztrált partnerség kapcsán, és tisztázni bizonyos hangsúlyokat. Úgy érzem, hevesen és talán túl hevesen is reagáltam Poliačik képviselő úr hozzászólására. Keresztény emberként sértőnek tartottam akkor és tartom most is Poliačik úr stílusát és érvelését, azt hogy „bevitte” a parlamentbe Jézus Krisztus nevét mint érvet, állítva róla, hogy megszavazná ezt a törvényt. Ismerve a képviselő úr és pártja korábbi hozzászólásait, ezt nem tudtam máshogy értelmezni, mint provokációt. Nem vagyok hajlandó elfogadni ezt a stílust – ez minden keresztény  ember számára sértő, és vallási meggyőződésem miatt úgy éreztem, hogy fel kell szólalnom.

Őszintén szólva károsnak tartom, hogy egyre-másra lépnek fel a parlamentben olyan politikusok, akiknek egyetlen dolog fontos: a saját népszerűségük. Az nem érdekli őket, hogy ennek oltárán milyen témát és hogyan tesznek tönkre. A homoszexuálisok regisztrált partnerségének kérdése bonyolult kérdés. Keresztény és demokrata politikusként pontosan tudom, mennyire nehéz mindannyiunk számára elfogadható álláspontot kialakítani ebben a kérdésben. Hiszem, hogy Szlovákia minden állampolgára számára egyformán élhető kell, hogy legyen, és azt gondolom, hogy az ezzel kapcsolatos kérdésekben társadalmi vitára van szükség.

Nem hiszek viszont abban, hogy egy ilyen nehéz témát csak úgy, előkészítés nélkül bevigyünk a parlamentbe, gyakorlatilag a vesztébe. Poliačik úr nem csak, hogy nem tárgyalt törvényjavaslatáról az ellenzék többi pártjával, velünk sem, de a Smerrel sem egyeztetett javaslata kapcsán. Pontosan ezért gondolom, hogy ezt a témát csakis saját népszerűségének növelésére akarta felhasználni. Ez mindig káros, de egy ilyen érzékeny témánál, amiben az emberek véleménye nagyon eltérő lehet, ilyet különösen nem lehet tenni. Ha az SaS képviselője komolyan szeretne foglalkozni a regisztrált partnerség kérdésével, akkor egyeztetnie kellett volna a parlamenti frakciók vezetőivel és megpróbálni megkeresni a közös nevezőt. Nem történt így.

Beülni a parlamentbe és arrogáns módon „osztani az igét” nem nagy teljesítmény. Egy ilyen horderejű problémában parlamenti többséget szerezni egy jó javaslathoz, az annál nagyobb. Az SaS képviselője az utóbbit meg sem próbálta – nem először és sajnos a jelek szerint nem is utoljára történt így.