Amikor a Híd 2012-ben A. Nagy Lászlót javasolta a kisebbségügyi kormánybiztos pozíciójára, sok támadás ért minket.  Most, hogy A. Nagy László lemondott, mert a Smer nem szavazta meg a vasúti táblák kétnyelvűsítését, ismét céltáblává vált pártunk. Ráadásul a Híd és jómagam tehetünk arról is, hogy Igor Federič múlt pénteken leváltotta az Ifjú Szivek igazgatóját, Hégli Dusánt. A szociális hálón már folynak a találgatások és azok osztogatják leghangosabban tanácsaikat, akik 2007-ben - amikor a társulat helyzete bizonytalannak látszott -, székházuk árnyékában várták a fejleményeket. Akkor persze objektív okok miatt nem lehetett tenni a társulat érdekében, most viszont nagyon könnyen ránk húzzák a vizes lepedőt.

Elhangzott egy olyan felvetés is, hogy el kellene gondolkodnunk azon, megérte-e. A válaszom egyértelmű: igen, megérte. Úgy gondolom, hogy egy politikai párt feladata nem abban merül ki, hogy elfogadva pozícióját a partvonalról kiabálja be javaslatait. Még akkor sem, ha a Smer 83 képviselőjével áll szemben. Egy politikai pártnak mindig, minden körülmény között választói érdekeit kell szem előtt tartania és úgy kell cselekednie, hogy a lehető leghatékonyabban védje is azokat. Azzal, hogy tavaly elfogadtuk a kisebbségügyi kormánybiztosi posztot, sikerült megmentünk 4,25 millió eurót, ami a szlovákiai kisebbségi kultúra támogatására irányult. Tehát megérte. Másrészt azonban tudni kell azt is, mikor nem érdemes tovább küzdeni. Az egypártrendszer sajnos mindent lefed: a főügyészt, az Állami Számvevőszéket, a Legfelsőbb Bíróságot és most már többek között a kisebbségi intézményeket is. Ez a totalitás alapelve. Ezzel állunk most szemben.

Paradox módon, néhányan azonban még az úgymond magyar kultúra ápolói közül is örülnek Hégli Dusán visszahívásának.  Megint folyik a megbélyegzés, hogy „hidas”. Pedig társulata minden bemutatójára meghívta mind a Híd, mind az MKP vezetőit és szimpatizánsait.  Nem úgy, mint a Csemadok Országos Tanácsa. Az 55. Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepélyre nem kaptunk meghívást. De mi ott leszünk. Nem azért, mert a „hidas“ kormánybiztos biztosította be az ünnepélyhez szükséges anyagiak egy részét, hanem azért, mert a kultúra mindenkié. Az aktuális fejleményekhez is így kellene hozzáállni.